10 érdekesség Ottlik Gézáról

máj. 9., 2017

10 érdekesség Ottlik Gézáról

1912. május 9-én született Ottlik Géza. A zseniális író életrajzának érdekességeiből szemezgettünk.

1. Ottlik Géza régi nemesi családból származott, felmenői között tábornokok és állami tisztviselők is voltak.

2. Az író Fejér Lipót tanítványaként szerzett végbizonyítványt a budapesti egyetem matematika-fizika szakán.

3. Ottlik Géza kiváló bridzsversenyző volt, 1933-tól a Budapesti Hírlap bridzsrovatának szerkesztőjeként dolgozott.

4. Az író életében több fordítást készített , mint önálló irodalmi alkotást.

5. Az Iskola a határon című regény első változatának címe Tovább élők volt.

6. 1948-ban Ottlik Géza örökölt földjeinek nagy részét felajánlotta a termelőszövetkezeteknek, maradék kis földjei miatt 1952-ben mégis kuláknak nyilvánították.

7. Az író a Magyar Rádió dramaturgjaként is dolgozott.

8. Kiváló angol fordításai elismeréseként az író az angol kormány meghívására, 1960-ban londoni tanulmányúton vehetett részt.

9. A II. világháború alatt az író feleségével Riadó utcai lakásukon Vas Istvánt is bújtatta.

10. Ottlik Géza 70. születésnapjára az író főművét, Az iskola a határont Esterházy Péter lemásolta 250 óra alatt egy 57×77-es rajzlapra.

 

Szaplonczay DóraSzaplonczay Dóra

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások