A hétvégén választ az ország. A létező legsötétebb, legaljasabb, legmocskosabb politikai kampányt kellett átélnünk, elszenvednünk, igazi megkönnyebbülés lesz a végére érni. És bár nem szeretjük túltolni a politikát, nem is szoktuk, de mégis, néha kell ez is. Mert felelős, a jogainkkal élni tudó és akaró emberek vagyunk. Ha már megtehetjük. Hiszen nem volt ez mindig így.
Magyarországon az Árpád-ház kihalása után a királyt adott esetben az országgyűlés választhatta meg - amit a főurak és az egyházi vezetők alkottak. A rendi gyűléseken rajtuk kívül a nemesség és a szabad királyi városok is képviseltethették magukat. 1608 után kétkamarássá vált az Országgyűlés, de hol voltunk még ekkor a szabad választásoktól, no pláne a nők szavazati jogától? Pedig a korabeli Magyarország a maga idejében demokratikus, szabad országnak számított.
Az első, modernnek nevezhető választójogi törvényt 1848-ban vezették be, huszadik évüket betöltött férfiakra vonatkozott, akik valamely vallási felekezethez tartoztak, valamint megfeleltek a jogszabályban foglalt vagyoni cenzusnak - magyarul, ha valaki szegény volt, nem szavazhatott. 1874-től a vagyoni cenzust kiváltották, onnantól kezdve adócenzus volt, a választás azonban elveszítette titkos jellegét, nyíltan kellett szavazni. Az adóhátralékosok kizárása miatt nagyon kevesen szavazhattak, kevesebben, mint a lakosság 6%-a.
A nők választójoga először 1917-ben merült fel, ám akkor még nem tartották időszerűnek, így "csak" 1919-ben valósult meg, így a 24 éven felüli férfiak és nők választhattak, így 1920-ban járulhattak először nők az urnák elé, ami egy nagyon haladó szellemű, modern dolog volt, hiszen például az Egyesült Államokban 1920 óta, míg Svájcban csak 1971 óta van a nőknek választójoguk! Az angliai szüfrazsettek 1871-től kezdve harcoltak azért, hogy a nők is szavazhassanak, amit végül 1918-ben értek el - nem voltunk tehát lemaradva tőlük.
1922-ben a műveltségi és vagyoni cenzust megemelték, illetve nők esetében a korhatárt is, így a férfiak 24, míg a nők 30 éves életkoruk betöltése után szavazhattak, továbbá Budapesten és néhány nagyvárosban maradt csak meg a titkos szavazási forma, vidéken nyíltan kellett szavazni - ezt ma már el sem tudjuk képzelni. 1938-ban mondták ki a választás titkosságát, a férfiak 16, a nők 30 év fölött szavazhattak, majd 1945-ben egységesítették és csökkentették a korhatárt 20 évre. 1949 után már csak a népfront jelöltjeire lehetett szavazni, mindenkinek, aki nagykorú (18 éves elmúlt), szellemileg beszámítható és nem “a nép ellensége". Eléggé gyakran és rapszodikusan változott tehát a választási törvény.
1989 óta minden nagykorú magyar állampolgár, aki nincs eltiltva a közügyek gyakorlásától és nem áll cselekvőképességet korlátozó gondnokság alatt, választhat és választható - nincs sem anyagi, sem műveltségi cenzus, bár időnként felmerül, hogy alapfokú iskolai végzettséghez vagy adózáshoz kötni a szavazójogot, ami akár nem is lenne ördögtől való dolog.
Az biztos, hogy ma sokan vannak úgy vele, hogy “minek menjenek, hát egy szavazaton nem múlik semmi”, de a helyzet az, hogy múlik. Ez a sok “egy szavazat” összeadódik és igenis sok múlik rajta. A politika akkor is működik, ha nem megyünk el, a választást akkor megtartják. De megvan az esélye, hogy megvezetett, megvásárolt emberek döntenek a fejünk felett, pár kiló krumpli vagy kenyér fejében. Ami azért is szomorú, mert ha ezekkel az emberekkel a választásokon kívül is törődnének, akkor erre nem szorulnának rá.
Én személy szerint akár kötelezővé is tenném a szavazást, mert ennyi felelősség mindenkitől elvárható. Mert aki nem megy el szavazni, annak semmiféle erkölcsi alapja nincs, hogy szidja a rendszert vagy éppen élvezze annak előnyeit. Aki viszont elmegy, az próbáljon legjobb tudása szerint, egyszerre az eszére és a szívére hallgatva dönteni. Nem egyszerű, tudom. De valahogy már csak kibírjuk ezt a pár napot, megtesszük amit megkövetel a haza és utána pihi lesz. Reméljük.
