Harminckilenc. Ennyi éves lettem éppen ma. Harminckilenc évvel ezelőtt, este 20:25-kor megszülettem. Anyám akkor volt 25 éves - akkori viszonyok között kimondottan idős elsőgyerekes szülőnek (igaz, az én mostani koromban már ötgyerekes anya volt). Akkor már évek óta próbált teherbe esni, már le is tett arról, hogy sikerül - aztán váratlanul mégis megfogant és egy téli estén megérkeztem. A vártnál több mint egy hónappal előbb, de majdnem normál súllyal: 2,6 kilóval.

Immár 21 éve voltam 18 éves. Szóval már nagykorúként is bőven nagykorú vagyok, ha mondhatom így. És persze, az emberek minden születésnap idején készítenek valamiféle számvetést. Jó helyen vagyok? Jó az, amit csinálok? Mit értem el és mit nem? Merre tart az életem? Sikeres és boldog vagyok-e? Van-e olyan dolog, amit másképp csinálnék? És a fő kérdés: melyek azok a dolgok, ami egyfajta minimum már ebben a korban és amiből nem vagyok hajlandó engedni?

1: Már nem agyalok a régi hibáimon

Nos igen, egy csomó olyan dolog van, amit a mai eszemmel már másképp csinálnék. De ma már megtanultam, hogy ezeken nem pörgök. Megváltoztatni már nem tudom. Elfogadom, hogy akkor, az akkori eszemmel annyira voltam képes. Minek pörögjek régi dolgokon, nem igaz? 

2: Nem hordok kényelmetlen cipőt, ruhát

Mert olykor egész nap talpon kell lenni és nem vagyok hajlandó ezt szenvedve, sántikálva tenni. Ha egész nap rohangálni kell, akkor a legszebb, legkényelmesebb cipőmben fogom ezt tenni. A ruhákkal szintén így vagyok. Fontos az esztétikum, de  kényelem és a minőség is.

3: Megvannak az igazodási pontjaim

Azok az újságírók, politikusok, közéleti személyiségek, írók, akiknek a véleménye fontos számomra, akik hitelesek és mértékadóak nekem. Fontos, hogy legyenek ilyen személyek az életemben. És szerencsére vannak. 

4: Nem beszélhetnek velem akárhogy

Utáltam, amikor gyerekként, kiszolgáltatva, el kellett viselnem, hogy szinte bárki, bárhogy beszélhetett velem, sokszor magas hangerőn, bármiféle tisztelet nélkül. Na, ezt most már nem tűröm el. Senki a világon nem beszélhet velem tiszteletlenül.

5: Senki nem nézhet hülyének

Ugyanis ott helyben kikérem magamnak, mindig tisztelettel, de határozottan. Aki megpróbál hülyének nézni, azt első körben finoman, egy kis humorral próbálom leszerelni, de ha ez nem megy, akkor keményebb szavakkal.

Azt hiszem, a korosodásnak az a titka, hogy nem évről évre, hanem napról napra történik, így nem olyan feltűnő, könnyebb hozzászokni. Harminckilenc lettem. Egyelőre nem parázok a negyventől. Őszintébb, bölcsebb, erősebb vagyok, mint valaha. Van tartásom és alakul a kitartásom is. Minek aggódjak a korom miatt? Úgysem tehetek ellene. Inkább élvezem. :)