Budapesti úrinőnek lenni a századfordulón is kiváltságos dolognak számított. Egy elegáns brokátokból készült, halcsontos fűzővel gazdagított ruhaköltemény viselője már minden bizonnyal jó úton haladt, habár még számtalan elvárást támasztottak az úrinőkkel szemben a régmúlt gavallérjai. Ebbe a világba ad bepillantást az alábbi könyv.

Egy évvel ezelőtt jelent meg Szécsi Noémi és Géra Eleonóra rendkívül érdekes és népszerű könyve, A budapesti úrinő magánélete (1860-1914) címmel. A szerzőpáros igen jó érzékkel nyúlt ehhez a ma is aktuális témához, hiszen korabeli feljegyzések, naplók, levelek alapján állították össze olvasmányos kötetüket.

Ki számított úrinőnek a századfordulón? Az, aki adott az erkölcsi feddhetetlenségre, vagy aki makulátlan háztartást vezetett? Az, aki mindent megtett a gyermekei és családja testi és szellemi épüléséért, vagy egyszerűen csak az, aki részt vett a korabeli szalonok kulturális forgatagában? Elég volt elmenni egy elegáns üdülőhelyre a családdal ahhoz, hogy komoly, fizetőképes középosztálybelinek tartsanak, vagy a család renoméjának megtartása érdekében mindenki némán bujdokolt a lefüggönyözött, besötétített lakásban csak azért, hogy a szomszédokat megtartsák abban a hitben, miszerint az egész család éppen Marienbadban nyaral? Erre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre, témákra bukkanhatunk ebben a könnyed nyári olvasmányban.

Mindenesetre jó érzéssel tölt el olvasni egy olyan korról, ahol volt idő a többhetes nyári pihenőkre, a délutáni habos kávés, házi muzsikálós vendégeskedésre, a szép, hosszú levél- és naplóírásra, vagyis arra, hogy jó legyen élni, érdemes legyen szépen élni.