Vallom, hogy az élet generálja a leglehetetlenebb, legkiszámíthatatlanabb, legviccesebb, legfájóbb, legváratlanabb és legszínesebb történeteket. Gyönyörű szépen fel van építve a létünk. Mi, a „legóbábuk” kaptunk egy hatalmas játszóteret, amiben élhetünk, a felsőbb hatalom pedig játszik velünk, a szó legpozitívabb értelmében. Biztos vagyok benne, hogy Isten jót mulathat rajtunk, mert vicces történetek ezrei zajlanak az orrunk előtt, ami „véletlenek” sorozatából tevődik össze.

Hoztam néhányat:

1. Nagyanyámék falujában történt az eset. Családi házak, nyugdíjasok, színes tévék, csöpögős sorozatok, délutáni pihenős filmek, kutyák, kertkapuk, szomszédok és a falusi életet feldobó történések. Tök megszokott, hogy az öregek kutyát tartanak, és az is, hogy a névválasztás véletlenül sem kreatív vonalát követik, így a falusi kutyák általában Nérók, Morzsik, Rexek vagy Gombik, kivéve Kati néni kutyáját, akit a családjától kapott ajándékba, s a vicces unokák Gyilkosnak nevezték el, Dr. Szöszi után szabadon. Namármost, ez a derék jószág mindent és mindenkit szeretett, csak Kati nénit nem (ez Kati néninek nem volt egyértelmű), így folyamatosan megszökött tőle. Az első elcsatangolás után, Kati néni otthonkában, szürkületkor, magából kikelve rohant végig az utcán, miközben torkaszakadtából üvöltötte, hogy GYILKOS! GYILKOOOOS! GYILKOOOOOOS! Na, több sem kellett a falunak, mindenki kiözönlött az utcára, mert Kati néni gyilkost kiáltott, pedig csak szegény négylábút kereste.

2. Van, hogy az élet ad virtuális pofont, van, hogy a szüleid csesznek ki veled, szimplán szeretetből. A mai Magyarországon nem meglepő, hogy a gyereked iskolatársa kínai vagy vietnámi, mert jobban élnek itt, mint mi, vagy ott, ahol élniük kellene, de vannak közöttük, akik annyira magyarok szeretnének lenni, hogy az itteni szokások szerint magyar nevet adnak az echte ázsiai jegyekkel, vérvonallal rendelkező gyereknek, s ez felettébb vicces. Bizonyítványosztáskor, évzárón meghallod Nguyen Zolika nevét, kissé hülyén érzed magad, kissé zavarba is jössz, mert nem tudod elképzelni Zolikát egy lipicai csődörön lovasíjászkodni.

3. Kollégám mesélte, hogy a hatvanas években volt Pécsett egy boncorvos, akit Dr. Mészárosnak hívtak. Kommentár nélkül… Se a boncorvos nem megdöbbentő és különleges hivatás, sem a Mészáros nem egy különleges név, de a kettő együtt azért így elég morbid.

4. Ami szintén elég kellemetlen tud lenni, az egy furcsa, több jelentésű, vagy akár pejoratív vezetéknév. Én szerencsés vagyok e téren, mert a Szabó Judit ugyan egy baromi átlagos név, de legalább nem ciki. Találkoztam már Ondó Melindával, Végh Bélával és Buzi Attilánéval is. Hát, nem tudom… Nem szeretnék senkit megsérteni, de ezekkel a vezetéknevekkel egész nap szemlesütve járnék, és az első adandó alkalommal megváltoztatnám. Nem azért, mert nem szeretném apámat, hanem azért, mert magamat szeretném.

5. A barátaim ontják magukból a jobbnál jobb történeteket. Hatalmas sztorikkal érkeznek a közös ünneplésünkre karácsonykor, mert a karácsony egyeseknek, amellett, hogy a szeretet ünnepe, egy négy napig tartó stand up előadás is. Kiszabadulnak a rokonokhoz vidékre, s ilyenkor az összcsalád IQ-ja nem tesz ki egy embernek valót. Pezsgő, bor, sör a fejbe, mert a beigli száraz volt, és jönnek a mindennapos beszélgetések. Nagynéni meséli, hogy Pistike a szomszédból hogy elkanászodott, kinyílt a csipája, jön nagymama, aki sipákol, hogy megint temetésre kell mennie, mert meghalt az Ilon, de nem tudja, hogy melyik gyöngysort tegye fel a kék kosztümhöz, és jön a nagybácsi, aki meglátja Buzi Attila fiát a szomszédból, és felkiált: - Hogy megnőtt ez a kis Buzi gyerek is…