Az adventi csendesség idején, amikor a karácsonyi ünnepekre készülünk, a szívünk megtelik szeretettel, örömmel és hálával azért, amink van. Ilyenkor sokkal érzelmesebbek vagyunk, nagyvonalúbbak másokkal szemben, segíteni próbálunk a magunk módján a rászorulóknak.
Alex Korb neurológus szerint a nagylelkűség nem végleges erőforrás, ugyanis egy olyan spirált képes létrehozni, melynek eredményeképpen egyre többet szeretnénk segíteni másokon. Ennek pedig az egyik legjobb módja az, ha önkéntes tevékenységet folytatunk. A tudós úgy véli, hogy a másokon való segítés, akár egy mosoly „fertőző” is lehet, átragad a másik emberre. Véleménye szerint az emberek akkor érzik a legjobban magukat, amikor hasznosnak tartják azt, amit tesznek, s benne saját szerepüket is felértékelik.
Korb szerint azok, akik másokon segítenek, és ezt rendszeresen teszik, hosszú távon sokkal egészségesebb életet élnek, mint azok, akik elzárkóznak az önkéntes munkától. A szakember szerint ennek az oka, hogy az önkéntesség segít abban, hogy felfedezzük pozitív tulajdonságainkat, rádöbbenjünk arra, hogy milyen jó emberek is vagyunk. Kialakul egyfajta önigenlés, és az életigenlés olyan pozitív változásokat is magával hozhat, mint az egészségesebb táplálkozás vagy a dohányzásról való leszokás.
De ez még nem minden. Korb szerint az önkéntesség segít csökkenteni a szorongást és a depresszió kialakulásának kockázatát. Ennek okát abban látja, hogy az empátia és mások segítése, a bizalom és a társas kapcsolatokban kialakuló érzelmek egyrészről növelik az oxitocin szintet, másrészről megteremtik a nyugalom érzését.
A tudósok azt javasolják: időről időre tegyük fel a kérdést magunknak, hogy mikrokörnyezetünkben kinek és hogyan tudnánk segíteni a saját erőforrásainkkal. Kinek van a legnagyobb szüksége a támogatásunkra? Fontos azonban tudnunk, hogy ez nem kötelezettség, hanem egy nagylelkű cselekedet, s csak rajtunk múlik, hogy értelmesen, értéket teremtve és valódi segítséget nyújtva végezzük-e.
Szilvási-Kassai Eszter