Mennyire tudjuk kicselezni a természetet? Ki tudjuk cselezni egyáltalán? Valóban megoldhatja a technika azt, amit mi magunk nem tudunk, mert nem tudunk egyszerre két helyen lenni? Miképp legyen egy nő az ideje és energiája teljességével jelen a karrierjében – legyünk őszinték, egy általában férfidominált terepen – anélkül, hogy egyúttal lemaradna az anyaságról? Valóban lehet ilyet?

Nem tudom, Ti hogyan csináljátok, nálam az a kompromisszum alakult, hogy a gyerekünk születése, s közel három év otthonlét – gyereknevelés, közben építkezés – után hat órában mentem vissza dolgozni a munkahelyemre. A férfiak, akikkel együtt kezdtem a „karrieremet”, ezalatt vezető pozícióba kerültek, s azóta is ott vannak. Háromszáz emberből – legalább a fele nő – egyedül vagyok részmunkaidőben. Gyerekek – nem sok – inkább a férfiaknál vannak, ahol a nők nem, vagy részmunkaidőben dolgoznak.

Reggelente legalább másfél órát vezetek az iskolához, illetve utána a munkahelyemig, délután szintén egy-másfél óra megy el vezetéssel, attól függően, milyen edzésre megyünk éppen, mielőtt hazaérünk. Túlórára a legtöbb munkanapon egy percnyi időm sincs. Soha nem cserélném el a gyerekemmel töltött időt a karrieremben való helytállásra. Most, még mindig, így gondolom. De ennek ára volt és van. És elfogadom azt, ha valaki a saját jövője érdekében – vagy bármi miatt – másképp gondolja, teszi.

Nekünk nem lett nagy családunk, ennek számos oka van. Nagyon erős szövetség kell férfi és nő között ahhoz, hogy a sokgyerekes család egészségesen működjön – emiatt sem vállalnak ma annyi gyereket a párok. Mert vannak valahogy, de az igazán szoros együttműködés, az egymás iránti, s az isteni gondoskodásba és az életbe vetett bizalom, ami kellően erős alapot szolgáltatna a nagycsaládi élethez, az önátadáshoz, már nincs meg. Valahol megbicsaklott, eltört menet közben, vagy soha nem is létezett. Én ebben látom a gyerekszületések elmaradásának okát, nem pénzben és lakhatási gondokban.

Ami az írásom apropóját adja: egyre több nagyvállalatnál merül fel annak lehetősége a világban, hogy a női munkavállalók részére biztosítják vagy biztosítanák – a béren kívüli juttatási csomag egyik választható elemeként – a petesejt lefagyasztását.

A petesejt-lefagyasztás módszerét világszerte alkalmazzák olyan nők esetében, akik rákban szenvednek, s szeretnék megőrizni termékenységüket a kemoterápiás kezelések utáni időkre. Azonban egyre elterjedtebb ez a gyakorlat azon nők körében is, akik valamilyen nem-orvosi okból, például a karrierük miatt, vagy azért, mert még nem találták meg a megfelelő partnert, így szeretnék késleltetni az anyaságukat, kiterjeszteni termékenységüket egy olyan időszakra, amikor a természet erre már nem adna lehetőséget.

A Facebook és az Apple 2014 novemberében jelentették be: a céges juttatások választható elemeként lehetővé teszik alkalmazottaiknak, hogy petesejtjeiket munkáltatói költségen lefagyaszthassák és tárolhassák. Egyéb, ebbe a körbe tartozó juttatás még az örökbefogadás, pontosabban az örökbefogadó családok támogatása, a béranyaságot igénybe vevőknek nyújtandó támogatás, valamint a meddőségi kezelések egyes költségeinek átvállalása.

A példájuk pedig ragadóssá, de legalábbis megfontolás tárgyává vált számos más cégnél.

Sheryl Sandberg, a Facebook ügyvezető igazgatója a következő módon magyarázta lépésüket. Először egy rákbetegségben szenvedő fiatal munkavállalójuk kereste meg őt azzal, tudná-e támogatni a cég a petesejtje lefagyasztásának költségeit, mivel egészségbiztosítása nem fedezi, s ennek hiányában nem lehetne gyereke a jövőben a rá váró kezelések miatt. Sandberg megegyezett a személyzeti politikáért felelős vezetővel, hogy a cég támogatja a petesejt lefagyasztását ilyen esetben. Majd arra jutottak, kiterjesztik a petesejt-lefagyasztás lehetőséget bármely női munkavállaló számára.

Ez az újfajta kezdeményezés nagy port vert fel Amerikában is. Egyesek üdvözölték, mások határozottan elutasították.

Kavarognak bennem a gondolatok ezzel kapcsolatban. Biztosan vannak néhányan, akiknek egy ilyen lehetőség tényleges segítséget jelent. Az ő problémáik megoldásában viszont – egyedi ügyként kezelve azt – tud segíteni a munkáltató, ha szándékában áll.

A nők többsége számára azonban nagyon rossz üzenetet hordoz egy ilyen kezdeményezés. Kiszolgáltatja őket az üzleti szemléletnek: nem kell problémát csinálniuk az anyává válásból, nem kell izgulniuk a biológiai órájuk miatt, dolgozzanak, építgessék csak a karrierüket a legtermékenyebb időszakukban is nyugodtan, nem kell sietni a gyerekvállalással, mert minden eshetőségre felkészülve ott lesz a lefagyasztott petesejt.

Valójában cinikus a szemlélet: dolgozz csak a legaktívabb (egyben legtermékenyebb) éveidben nekünk, ne gondolkozz, ne törődj semmivel a munkádon kívül, s mi majd hozzásegítünk ahhoz, hogy esetleg anya légy (s még örökké hálás is leszel érte…), ha kidolgoztad magad, és már amúgy sem lesz olyan munkabírásod, mint most…

Sok vonzó érv szól amellett, hogy valaki egy tőkeerős nagyvállalatnál építsen karriert, vagy egyáltalán, dolgozzon ilyen típusú cégnek. Azonban az ember itt könnyen elveszti a realitásérzékét: azt gondolja valóságnak és általánosnak, ami egy ilyen cégnél körülveszi őt, hiszen nagy tömegben csinálják körülötte, „mindenki” ezt csinálja, „mások is” ugyanilyen életet élnek, „tehát” rendben van ez így.

Beszédes, hogy a szóban forgó kezdeményezések illetve cégek még véletlenül sem a fiatalon, a termékenység szempontjából optimális időszakban történő anyává válás támogatására helyezik a hangsúlyt. Nem áll érdekükben ugyanis. Még csak nem is a szüléskori köldökzsinórvér-levételt és -tárolás költségeit fedezik. Hanem valami olyasmit támogatnak és segítenek elő, amely által az anyaság kitolható a legaktívabb évekről egy későbbi időszakra. Azért, hogy a nő a legtermékenyebb időszakában nekik dolgozzon, ne ossza meg a figyelmét és energiáit az anyaság (az anyaság iránti vágy) és a munka között.

Ördögi!

(Az írás 2016. május 27-én jelent meg.)