Letelepedtünk egy fa alá a balatonföldvári strandon. Mellettünk huszonéves fiatal nő, karcsú, feszült arcú, kissé görnyedt válltartású. A takarón mellette kuporog hatvan körüli édesapja.

- Jaj, miért nem süt ide a nap? – nyafog az apjának. – Így nem fogok lebarnulni! Pedig azért jöttem!

- Arra süt – mutat az apja az árnyas fákon túl húzódó parti föveny irányába.

- Jaj, fürdőruhát se hoztam, ma semmi nem jön össze! – panaszkodik tovább.

Látok rajta fürdőruhát. Nem meztelen. Befújja magát naptejjel. Napszemüveget tesz fel, kihúzza a törülközőjét a napra. Hasra fekszik. Kalapot tesz. A hátára fordul. Megint hasra fekszik. Kisvártatva megérkezik a vízből édesanyja és kamasz öccse. 

-  Milyen a víz? Hideg? – érdeklődik náluk.

-  Nem, kellemes – hangzik a válasz.

A víz olyan meleg, hogy egész nap tudnék benne lebegni.

- Biztos tiszta, mert mostanában sok eső esett – gondolkodik.

A Balaton vize egész nyáron átlátszóan tiszta. 

-  Betettem két fürdőruhát, a narancssárgát meg a kéket, s egyiket sem hoztam le magammal a partra – kesereg tovább.

- Ezt már mondtad, kislányom – reagál rezignáltan az apja.

- De most anyának mondom! Hallod, anya?

- Hallom, kislányom – hangzik a fásult válasz.

Lefekszik a törülközőre. Kalap fel és le. Szemüveg fel és le. Felül. Lefekszik.

Ezalatt bekentem magunkat kókuszolajjal. Irány a víz!

Miután hosszú úszást követően megjelentünk a gyékényeinknél, a szomszéd családdal nem találkoztunk, talán ők is úsztak, vagy ebédeltek. Amikor késő délután visszaértünk a kikötőből, ahol ebédeltünk, a fiatal szomszéd nő kipirosodott háttal, csöpögő fürdőruhában keringett. Vonásai kisimultak. Kisvártatva csillogó tekintettel sminkelt a női mosdóban a hazaútra. A napfény és a Balaton vize csodát tett!