Nagyon érzelgős ember vagyok. Hatalmas intenzitással élek meg mindent az életemben, kivétel nélkül. Nem számít a helyszín, az idő, a jelenlévők személye, ha rám törnek az érzelmek. Öröm- és bánatkönnyek, harsány nevetés, vagy épp ordítás. Jön és jön, nagyon nehezen tudom kordában tartani, de muszáj, mert volt gyerekszobám, ahol nem a tehén volt a radiátor. Viselkednem kell, mert felnőtt vagyok, nő vagyok, tanult vagyok és egy mufurc társadalomban élek, ahol a megbélyegzés a napi rutin része.

Az érzelmek hasznos eszközök a túléléshez. Kellenek a félelmek, hogy érezzük a határainkat, hogy olyan helyzetekből maradjunk ki, melyek veszélyesek számunkra. Ám amellett, hogy hasznos eszközök, hatalmas akadályok is egyszerre. Az érzelmeink alapján éljük a mindennapjainkat, döntünk az életünkről. Az érzelem sokszor olyasvalami megszerzésére sarkall, amink nincs meg, ragaszkodóvá tesz olyasmihez, amink megvolt, de már nincs meg, vagy olyasvalami elkerüléséhez segít hozzá, amire nem vágyunk. Az érzelmeink nem mások, mint az emlékeink sorozata, melyet gyermekkorunk óta halmozunk fel. Kordában és sakkban tartanak minket, leszűkítve ezzel a szabad akaratunkat és a gondolkodásunkat. Meggyőződésünk, hogy szükségünk van bizonyos tárgyakra, emberekre, helyszínekre az érzelmi és fizikai jólétünkhöz. Elérjük, megszerezzük, de a következő érzelmi töltet már az elveszítésétől való félelem, vagy az elmúlás megsiratása. Egy tipikus ördögi kör, egy mókuskerék, amiből nincs kiszállás, ha elveszíted a kontrollt.

Gondoljunk bele, ha szerelmesek vagyunk, függ a jókedvünk a másik kedvétől, smsének szövegétől… Ha a nyaraláson koktélozunk a parton, már az első napon 10-ből 10 embernél szóba kerül a tény, hogy hamarosan haza kell utazni. Ha egy finom süteményt rendelünk, már ugrál a mumus a szemünk előtt, s látjuk hatalmas farunkat, és minden édes falat egyben a kőkemény edzéstől való viszolygás is.

Így élünk. Nem a mában létezünk, nem élünk a magunk szeretetéért, nem adunk viszonzás nélkül, önzetlenül. Folytonos függőségben élünk valakiktől vagy valamiktől.

A kulcs az elengedés. Meg kell szabadulnunk a berögzött szokásoktól, a ragaszkodásunktól. Meg kell értenünk, hogy a saját sorsunkért egyedül mi vagyunk felelősek, 100%-ig felelősséget kell hát vállalnunk a saját életünkért, egyedül mi döntjük el, milyen válaszokat adunk az érzelmeinkre. Gyakoroljuk a pillanat szeretetét, meglepő dolgok születhetnek!

(Fotó: iStock)