A lányos apák tízparancsolata

jún. 22., 2017

A lányos apák tízparancsolata

Azok az apák, akik maguk is vágytak már gyermekre, véleményem szerint sokkal konzervatívabbak és védelmezőbbek, mint azok a férfiak, akik csak igába hajtották a fejüket, vagy épp „palimadár” jelmezt kaptak az asszonytól, úgy kb. örök életre. Soha nem értettem azokat a nőket, akik a párjukat becsapva vagy megvezetve estek teherbe. Mi a jó abban, ha a férfi nem érzi még magát elég felkészültnek az apaszerepre, vagy miért gondolják azt, hogy a nem létező szerelem majd elsöprő lesz egy gyermek világra jöttével… Ez számomra rejtély.

Nekem is lehetne már utódom, becsaphattam volna én is a partnerem. A férfiak nagy része nem képes gondolkodni az adott szituációban, aztán, hipp-hopp ott találja magát egy életre szóló „csomaggal”. Tisztában vagyok azzal, hogy az esetek nagy százalékában ettől függetlenül nem kérdéses a szeretet a gyermek iránt, mégis azt hiszem, hogy a felelősségvállalás és a lelkiismeret-furdalás miatti túlkompenzálás nagyobb dózisban munkálkodik ezekben az apákban a gyermeknevelés terén. Ha valamire vágysz úgy igazán, azt jobban óvod, mint amit kötelességből hajtasz végre. Leszögezem, nincs gyermekem, nem is kívánok okoskodni ebben a témában, csak a tapasztalataimat osztom meg az olvasókkal.

Nagyon szeretem hallgatni a férfiakat, akik úgy igazán elolvadnak a gyerekeiktől. Büszkék, ellentmondást nem tűrő oroszlánok, igazi megengedők, a szó legeslegjobb értelmében atom nagy lúzerek, csak azért, hogy a gyermek kívánsága teljesüljön bármi áron. Ha kell, akkor apuka a ló, akin lovagolhat a fia, vagy épp hercegnő a kislánya ottalvós bulijában, kifestve, lila estélyiben, rajzlaptestű, rúzsnyomos, vagy épp felfogó tányérként működik a lehulló csokidaraboknak.

Az őrjöngő, féltékeny, olvadós lányos apukák tízparancsolatát hoztam ma el nektek, mert nincs boldogabb pillanat annál, ha apuka a kislánya szemében látja a tiszteletet és a csillogást. :)

1. A lánygyermek élete végéig csak az apját imádhatja csillogó szemekkel, odaadóan.

2. A lányok életük végéig szüzek maradnak.

3. Ha nem maradnak szüzek, akkor a szex csak abban az esetben bocsátható meg nekik, ha lány unokával ajándékozzák meg apukát.

4. Azok a férfiak, akik apuka szeme fényét becsapják, megcsalják, átverik, szabadon kivégezhetőek, eláshatóak, kibelezhetőek.

5. A lányok párnak minimum olyan okos, helyes, ügyes és gazdag férfit választhatnak maguknak, mint az apjuk. Senki nem állhat a ranglétrán az apjuk felett.

6. A választott fiúnak apa imádott focicsapatát kell isteníteni, ugyanazokat a hobbikat kell kedvelnie.

7. A lány párja semmilyen körülmény között nem érintheti meg a nőt apuka jelenlétében.

8. A lány minden udvarlót köteles bemutatni az apjának, még azt is, aki komolytalan - majd apa eldönti, hogy komoly lehet-e.

9. A lány 30 éves koráig az udvarlója csak külön szobában aludhat, ha vendégségbe érkezik.

10. Minden nap telefonon fel kell hívni apát, és biztosítani kell a mérhetetlen szeretetről. :D :D :D

Szabó JuditSzabó Judit

Hozzászólások