Amikor éppen rommá szidod, mert az agyadra megy, de ha más egy rossz szót szól rá, azonnal átharapod a torkát. Amikor nem látod pár napig, és szó szerint elvonási tüneteket érzel. Amikor olyan élményed van, amit meg akarsz osztani valakivel és az első, akit hívsz, az ő. Mert a testvéred egyben a legjobb barátod, a mindened, az életed.
Kétéves voltam, amikor az első kistestvéremet kaptam, ő egy kisfiú volt. Sajnos hamar meghalt. A hiányát annak ellenére érzem, hogy tudatosan nem is emlékszem rá. Ma már 36 éves férfi lenne, de mégis örökre kisbaba marad. Utána sorra kaptam a hugicákat. Az elsőnél 3,5 éves voltam. Nekem azt mondták, fiú lesz. Nem volt még akkor ultrahang, nem lehetett előre tudni. Lány lett. Pár napig rá sem akartam nézni. Aztán meg már nem lehetett kiszedni a kezemből. No, de alig telt el egy év, és jött a következő. Ő is lány. "Zigónénak három lánya, mind a három egy szoknyába’"! - mindenhol ez a rigmus fogadta kis családunkat. Apám meg fennen hangoztatta, hogy álmában is bugyit lát. Nagyon sokat játszottunk, igazi csajos játékokat. Sokat babáztunk. Számomra természetes volt, hogy a túrórudimat megfeleztem a “két kicsi” között. Hamar fel kellett nőnöm a feladathoz, hogy elhozzam őket az óvodából, otthon pedig enni adjak nekik, lefürödjünk, ügyesen megvárjuk, míg anyánk hazaér a munkából.
Egyszer felkentük zsírral a konyhapadlót és azon csúszkáltunk. Szegény anyánknak még a munkából hazaérve el kellett takarítania valahogyan a játékunk eredményét. Kicsik voltunk, nem akartuk rosszat, ez így sikerült. Aztán volt, hogy egy színes képekkel teli naptárat lapjaira szedtünk és hatalmas szögekkel felerősítettük a lapokat a téglafalra. Persze öklömnyi darabok potyogtak ki a falból, egy lyukakkal teli rom lett az előszoba. Anyánk ránk parancsolt: ezt holnapra eltüntetitek! Én szót fogadtam: másnap az egészet betömtem só-liszt gyurmával.
Emlékszem, egyik éjjel felkeltett a kishúgom, hogy feltegyen egy fontos kérdést: a cápa vagy a bálna az erősebb? A reggelig hátralévő órákban a tengerek és óceánok élővilágáról beszélgettünk. Ami neki akkor fontos volt, az nem tűrt halasztást számomra sem. Valahogy ez volt a természetes. Ami érdekelte a kistestvéreimet, arról hosszasan olvastam, hiszen választ kellett adnom a kérdéseikre. És ez a drága csillag ma már csodálatos anyuka, de még a mai napig is engem hív, ha valami kérdése van. Hihetetlen szoros köztünk a kapocs, ami talán annak is köszönhető, hogy mindig fontos volt nekem, hogy választ adjak a kérdéseire, melyekből pedig volt bőven.
Tízéves voltam, amikor elgázolt egy IFA. Anyukánk éppen a negyedik gyermekét várta, nagy pocakkal mászkált be hozzám a kórházba. Persze, akkor is fiút várt volna szíve szerint, de a sors megint másképp döntött. Ekkor már nem viselt meg az újabb lánytestvér gondolata, megvontam a vállam: kislány lett a kisöcsém - és örültem neki. Ő hasonlít rám a legjobban, a mai napig nagyon egyformák vagyunk. Mindenhová cipeltem magammal és egyformára lakkoztam a körmeinket. Minden buliban benne volt velem. Ma is együtt járunk TNT- meg WellHello-koncertekre.
Furcsa visszaemlékezni arra, hogy 15 éves koromban Anyu elém állt és elmondta, hogy gyermeket vár. Még éppen megszületik a 40. születésnapja előtt 3 hónappal, ez lesz az utolsó kisbabája és nagyon vágyik rá. Nem értettem, miért az én támogatásomat kéri ehhez. Talán akkor ő megsejtette, hogy ezt a kislányt - mert persze újra kislány lett - már egy kicsit nekem szüli. Nyolc év múlva ugyanis meghalt és a két kisebb testvérem gyámja én lettem. Soha nem zavart, hogy a vezetéknevünk más, és az ő apjuk egy másik ember. Együtt nőttünk fel és éppen olyan édestestvérem, mint a másik kettő. Nem volt kérdés, hogy vállaljuk őket és velünk maradnak. Ez egy megoldandó feladat volt és kész.
Nagyon különbözőek vagyunk mind az öten. De a magunk egyedi módján mind értékesek, szépek, értelmesek vagyunk. Szoktunk veszekedni, olykor meg is haragszunk egymásra, hosszabb időre is akár, de ha bármelyikük az éjszaka közepén hívna, hogy menjek, mert baj van, azonnal indulnék. Nem kérdés, hogy bármelyikükért odaadnám a véremet, a fél vesémet, vagy akár az életemet. Mert az ember a testvéréért bármikor megtenné ezeket a dolgokat.
Jólesik visszagondolni, milyen zajos, nyüzsgő életünk volt gyerekként. Mert ahol öt gyerek van, ott általában a baráti társaság is jó nagy. Bizony, volt, hogy a kis, 56 nm-es lakásban, ahol éltünk, 10-15 vendéggyerek volt egyszerre. Vidéki rokonaink sajnos nem voltak, a nagymamánk egy újpalotai panelben lakott, így a falusi nyaralásokat nem ismertük. De a játszóterezést, a barátnőzést bizony nagyon is. 16 éves koromban pedig kaptam még egy igaz barátnőt is, aki azóta is mellettem áll, ő az én “barátnővérem”, aki szinte a hatodik testvér a kis családunkban.
Ma már mind felnőttek vagyunk. Ha arra a kérdésre keresem a választ, miért vagyok a leghálásabb az életben, akkor mindig azt mondom, hogy értük. Mert az életben a legnagyobb ajándék, amit az ember kaphat, az, ha van testvére. A közös élmények, az azonos neveltetés olyan meghatározó pontok, melyek örök társakká kovácsolnak bennünket. És jöhet bármi, de a testvér, örökké testvér marad. Biztos, hogy egykének lenni kényelmesebb, rendezettebb, elegánsabb életet jelent, de mégsem cserélném el az én kis kincseimet. Mert a testvér test és vér - ez pedig nem pótolható semmi mással.
