37 éves létemre nagyon szeretem a WellHello dalait. A kishúgom 10 évvel fiatalabb nálam, de szerencsére nem vagyok neki “ciki”, így együtt szoktunk menni koncertre, ha a fiúk fellépnek valahol a fővárosban. Igazság szerint elég későn kapcsoltam, mire hozzám eljutott, hogy egyáltalán van ez a banda, és a dalaik teljesen élvezhetőek, már réges-régen népszerűek voltak, minden rádióból ők szóltak és az egész országban teltházas koncerteket adtak.
Fluor (Karácson Tamás) talán már feledné gigaslágerét, a Mizut, hiszen régen bebizonyította, hogy bőven több egyslágeres előadónál, Diaz (Csöndör László) pedig a zenei alapok megalkotásán túl egyedi, kellemes hangszínével is kitűnik a magyar popzenei életből. Könnyű lenne a srácokat elkönyvelni valami futó sztárbandaként, de jóval többek annál. Mert ha jól fülelünk, rájövünk, hogy sokkal igényesebb az, amit kiadnak a kezükből, mint az átlag sztárbandák teljesítménye. A szövegek néhol egészen költői képeket tartalmaznak, mégis jól hozzák a digitális korszak sajátosságait. Szelfibotról és Instagramról nem szóltak még szövegek korábban, hiszen nem is léteztek ezek a dolgok. A zenei alapokban pedig nemcsak az a tipikus WellHello-hangzás fogott meg, ami minden dalban csalhatatlanul benne van, de az is, hogy olyan, sajnálatosan mellőzött hangszert, mint a szaxofon, aminek imádom a hangját, a fiúk nagyon gyakran használnak a dalaikban.
Nem volt kérdés, hogy megnézzük a #sohavégetnemérős (történetek WellHellora) című, hat különböző ismerkedési sztorit feldolgozó filmet, melyet Tiszeker Dániel rendezett. Minden sztori egy-egy WellHello-dal köré épül, miközben a történetek szereplőin kívül a zenekar tagjainak is fontos szerep jut. Kicsit furán éreztem magam, hogy egy ennyire nyári filmet, ami tele van napsütéssel, a Balatonnal, a fesztiválokkal, éppen decemberben nézünk meg, de ez csak a film első két percében zavart. Utána magával ragadott a látvány, a történet és a hangulat.
Mert nagyon fontos, hogy a filmnek hangulata van. Én már pont 2-3 évvel fiatalabb vagyok a Szerelem első vérig-generációnál, Beri Ary-t is csak nemrég fedeztem fel magamnak, de hangulatában a #sohavégetnemérős pont valami olyasmit hozott. 15 voltam, amikor Szandi főszereplésével játszották a Szerelmes szívek című filmet, amit - akárcsak a Szerelem első vérig címűt - Dobray György rendezett. A mai napig kívülről tudom, nemcsak a dalokat, de a szövegeket is. Imádom benne a poénokat, a gegeket. És a #sohavégetnemérős is telis-tele van ilyenekkel. Meglehet hogy a mai 15 évesek ezt a filmet fogják kívülről tudni - nem lepődnék meg, ha így lenne.
Ritkán szoktam mozifilmet ajánlani, mert ebben az emberek ízlése nagyon eltérő lehet. De aki kíváncsi a mai fiatalokra és a WellHellora, annak tetszeni fog. Ahogyan az egyik daluk szól: “a sok részlet mind fontos és a filmünk ettől tíz pontos” - tényleg az. Már várom, hogy kijöjjön DVD-n. De addig még lehet, hogy újra megnézem egyszer-kétszer a moziban.
