Oly nagyon pörög a világ, hogy sokszor érezzük a szükségét egy saját időgépnek. Na nem (csak) a régmúltba vágyunk vissza, hanem a jelenben is jó lenne egyszerre legalább három helyen lenni. Vagy három dolgot végezni egyszerre. Mert ha nem tesszük, azt érezzük, valami fontos szalad el mellettünk az életben, mely élményt már soha nem tudjuk pótolni. Ez a kényszeresség, állandó hiányérzet betegséggé hatalmasodott. Neve is van.
A FoMO („fear of missing out”), vagyis a „kimaradástól való félelem” a modern életformánkkal szorosan összefüggő jelenség. Egy olyan szorongásos tudatállapotról van szó, aminek középpontjában az áll, hogy az egyén lemarad egy izgalmas és érdekes eseményről, ami az adott pillanatban zajlik – valahol máshol. Tehát egy visszatérő, vagy állandósuló negatív érzésről kell beszélnünk; félelemről, hogy kimaradhatunk azokból a szociális interakciókból, melyek jelentős része ma már nem a személyes találkozások dimenziójában, hanem az online térben (okostelefonok, online közösségi hálózatok) zajlanak. Vannak, akik ezt az érzést egyfajta megbánástól való félelemként írják le, ahol az érintett valamiféle kényszeres aggodalmat érez amiatt, hogy kimaradhat egy közösségi interakcióból (vagy valamely más, elégedettséget okozó eseményből), vagyis esetleg rossz döntést hoz azzal kapcsolatban, hogy miképp töltse az idejét.
Szeretetéhségből betegség?
A pszichológia nézőpontjából közelítve a FoMO a pszichológiai szükségletek kielégítettségének alacsony szintjéből fakad. Az önrendelkezés-elmélet (SDT) szerint a másokkal való rokonság vagy összeköttetés egy olyan erős lelki igény, ami befolyásolja az emberek lelki egészségét. (Ez nem meglepő, hiszen az ember alapvetően társas lény, életét közösségekben, társadalmi keretek között éli. Ez egy antropológiai, pszichológiai determináns.) Ebből a teóriából kiindulva a FoMO egy olyan önszabályozási állapotként fogható fel, ami a pszichológiai szükségletek kielégítettségének eseti vagy hosszú távú hiányából ered. Egy tanulmány arra is rámutatott, hogy ez az állapot azoknál áll be leggyakrabban, akik kielégítetlen pszichológiai szükségletekkel rendelkeznek, úgymint a szeretettség érzése és a tisztelet utáni vágy.
Izzasztó „jókedv”
Megfelelő belső kontroll nélkül az internethasználat, az online térben, a közösségi hálózatokon való felfokozott aktivitás is kialakíthat egyfajta függőséget, az internethasználat patologikus módozatait. Következményként a FoMO jól feltételezhetően negatív hatást gyakorol a felhasználók lelki egészségére és jólétére, mivel negatív hangulatot, depresszív érzéseket válthat ki és állandósíthat. A modern életformával együtt járó „internetfüggőség”, a közvetített kommunikáció (és annak intenzitása), az online tartalmak elérése iránti szükséglet egy olyan pszichés függőséghez vezethet, amikor az online-állapot vagy aktivitás hiánya (amikor valaki épp nem kapcsolódik a hálózathoz) „kimaradástól való félelmet” okoz. Azok az emberek, akik FoMO-val küzdenek, talán nincsenek is tisztában vele, miért van hiányérzetük, mégis nyugtalanok amiatt, hogy mások épp sokkal élvezetesebben töltik az idejüket, vagy sokkal érdemesebb tapasztalatokat szereznek az adott pillanatban. A FoMO tehát különböző szociális tevékenységektől (beszélgetés, TV-show, esküvő, parti stb.) való távolmaradás hatására is kialakulhat, s a pszichikai hatásokon túl valós testi reakciókat is produkálhat (pl. izzadás). Ez a tudatállapot (vagy érzelmi reakció) egyeseknél oda vezet, hogy nem képesek nemet mondani semmire sem, attól való félelmükben, hogy esetleg kimaradnak valamiből, s az „új, nem megszokott” a személyes szótárban „jóvá” válhat, ami sokszor távolról sem igaz. A FoMO ráadásul megnöveli a közösségi média használata iránti igényt, ami így egy öngerjesztő folyamattá válhat. Az egészségtelen digitális szokások, úgymint az e-mail postafiók és a közösségi média állapotfrissítéseinek folyamatos figyelgetése miatt az érintett személy könnyen elzárhatja magát a személyes érintkezésektől, társadalmi interakcióktól. Ez a hatás (ami a közvetlen társas érintkezésektől elzárva a virtuális világba „száműzheti” az egyént) nagymértékben befolyásolhatja az érintettek hosszú távú céljainak, önképének, szociális készségeinek alakulását is. Az emberek általános hangulatára, közérzetére gyakorolt negatív hatás abban is megmutatkozik, hogy az érintett elégedetlen a saját tapasztalataival, élményeivel, s úgy érzi, kevesebb jut neki, mint másoknak. A FoMO által keltett negatív társas és érzelmi tapasztalatok a közösségi média (túl)használatán keresztül unalomhoz és elmagányosodáshoz vezetnek. A folyamatos kapcsolódás és informáltság utáni vágy („up-to-date állapot”) ráadásul biztonsági problémákat is felvet, s itt nem feltétlenül a privát szféra szűkülésére, sérülésére kell gondolnunk, hanem olyan egyszerű példákra, mint a gépjárművezetés közbeni csetelés okostelefonon.
Közösségben magányosan
A közösségi hálók használatával az emberek meghatározott szükségleteiket kívánják kielégíteni, úgymint az információ iránti igényt, illetve azt, hogy másokkal folyamatos kapcsolatban legyenek, részei lehessenek egy közösségnek, s ezáltal részesei különböző élményeknek. Egy olyan társadalomban vagy mikroközösségben, ahol eleve alacsony a civil aktivitás, ahol a polgárok nem aktív tagjai egyesületeknek, önkéntes szerveződésen alapuló csoportoknak, vagyis nem élnek közösségi életet, még gyakoribbá válhat ez a jelenség. A „social media” felületek ráadásul azért is vonzóak lehetnek, mert a közösséghez tartozás érzését, a társasági interakciót alacsony költségráfordítással teszik lehetővé a felhasználó számára. Ugyanakkor mivel ezek a kommunikációs csatornák és közösségi terek – nyilvánvaló okoknál fogva – nem képesek helyettesíteni a személyes találkozásokat, beszélgetéseket, közvetlenül megélt élményeket, a FoMO-val élő emberek az elszigeteltség és a magány egyre mélyebb bugyraiba merülnek, ami – ördögi körként – még több FoMO-hoz vezet. A média hatása és a modern ember életritmusa, információéhsége is katalizátorként hat, a „kihagyhatatlan ajánlatok”, az „el nem szalasztandó lehetőségek”, a reklámok és showműsorok által mintaként beállított magatartásformák és életfelfogás, s általában a fogyasztói individualizmus is nagyban rásegítenek erre. Megfelelő mélységű kutatási eredmények hiányában máig nem világos, hogy a közösségi média használata erősíti a FoMO-t, vagy a FoMO generálja a közösségi médiahasználat iránti felfokozott vágyat. A legvalószínűbb, hogy egyszerre mindkét tézis helytálló. Sokan az alapján szemlélik és értékelik saját életüket és emberi kapcsolataikat, hogy mások életét miként látják, illetve a közösségi oldalakon mások mit mutatnak meg mindennapjaikból, saját élményeikből. Az efféle összehasonlítások természetesen egy hibás értékelést, prekoncepciót nyújtanak, s csak növelik a belső elégedetlenséget, miközben egy tévképzetbe, hibás valóságértelmezésbe hajszolják az embert. A FoMO-tól szenvedők kevésbé kompetensnek, kevésbé autonómnak és kevésbé társaságinak érzik magukat, mint azok, akik nem aggódnak amiatt, hogy kihagyják őket valamiből. Mint a legtöbb mentális akadály esetén, a kulcs itt is az aggodalom, a szorongás leküzdése, valamint a szemléletváltás.
Kovács János
