Sokszor látom, hogy olyan emberek írnak a túlsúlyról, akik 5-10 kiló súlyfelesleggel rendelkeznek csupán. Nos, én nem ebbe a kategóriába tartozom. Több, mint 100 kiló vagyok - egy mázsa bűbáj, ahogyan a barátnőm szokta mondani. Mivel az önismeret rögösnek tűnő, de csodálatos útját járom, így természetesen azt is kielemeztem, miért bújtam a párnácskák mögé, miben szolgál ez engem. Saját példámon keresztül pedig remélem, hogy segíthetek másoknak is abban, hogy megértsék a lényeget és ne gyűlöljék önmagukat.

Nem voltam kövér gyerek. Sosem tudtam futni vagy kötelet mászni, de nem voltam dundi. Tiniként a “fognivaló” kategóriába tartoztam, kerek csípővel, formás mellekkel, de nem mondhatni, hogy túlsúlyos lettem volna. A húszas éveimben felszedtem jó néhány kilót egy rossz kapcsolatban, de azután leadtam és nagyjából két évig tartottam is a súlyomat. Ám akkor beütött valami és kipattogtam, mint a kukorica, hirtelen felszedtem több tíz kilót, néhány hónap leforgása alatt, amik azóta is velem vannak. Kezdetben még nem is tűnt vészesnek a dolog, a barátnőm unszolására beneveztem egy dundiszépségversenyre, amin a harmadik helyet szereztem meg. Úgy gondoltam, én leszek a helyes, szép arcú dundus, akit mindenki szeret. Végül is, talán ez sikerült.

“Az első osztály mindig párnázott!” - hirdettem bőszen és igyekeztem csinosan, ízlésesen öltözködni, a súlyomnak megfelelően.

De hogy mi lapul a mélyben, abba az irányba csak néhány éve kezdtem el kutakodni. Nyilván sokat nyom a latban az is, hogy szegény családból származom, ahol az étel, különösen a finom és tápláló étel ritka kincs volt. Ma már megengedhetem ezt magamnak, így valóban nem mondom, hogy mindig ellen tudok állni a finom falatoknak. Nem, nem állok ellen, mert oly’ sokáig áhítoztam rájuk. De ez csak egy része a történetnek. A másik, hogy egy olyan krónikus betegségem van, ami olyan hormonális problémával jár, ami a betegek többségénél túlsúlyt eredményez. Ma már tudom, hogy a pár éve bekövetkezett hirtelen hízásomnak ez lehetett az oka.

De a legfontosabb, azt hiszem, a védelem, amit ezek a kis párnácskák jelentenek számomra. Megvédenek attól, hogy olyan férfiak férkőzhessenek a közelembe, akik csak a testi vágy által hajszolva közelednének. Mint Csipkerózsikához a szúrós, elvadult növényzeten át, az én hercegemnek a zsírpárnákon kell átverekednie magát ahhoz, hogy mögötte felismerje a valódi énemet, aki gondoskodó, vicces és okos. De ezt nem mutatom meg akárkinek, csak annak, aki képes megharcolni ezért. Na, persze én vagyok a lüke, hiszen ma már bármelyik sarkon találnak ezek a hercegek könnyű, olcsó lányokat, akikért nem kell ilyen “Játék határok nélkül”-t kiállni, így sokszor az történik, hogy én meg maradok hoppon. De nyilván ennek is megvan az oka és éppen ez az én feladatom most, hogy ezt megtapasztaljam és megoldjam.

Tapasztalatom szerint egyébként sok férfi lelkesedik a dús idomokért, sokan szeretik a hozzám hasonló alkatú nőket. Nyilván vannak, akik soha rá sem néznének egy dundi nőre, de mindenkinek vannak ilyen kritériumai, nem? Számomra például szóba sem jöhet egy dohányos férfi, ezzel biztosan sosem tudnék megalkudni, de egyéb dolgokban rugalmas vagyok. Mindig van, aki igent mond rám, de én nem tudok hasonló választ adni. És van, hogy fordítva történik, de ez normális. A kortárs nemi élet etikettje olykor bonyolult.

Jó trükk a televíziós műsorokban, amikor megpróbálják megmutatni, hogy egy lány a ruhaboltokban már attól antipatikus az eladóknak, hogy túlsúlyos. Ezt szeretik rejtett kamerákkal meg is mutatni és dagonyázni a történetben, hogy lám, a dundust megint porig alázták, a vékony alkatúval pedig rendesen bántak. Elárulom, velem ilyen még soha nem történt. Ha adsz magadra és van stílusod, emellett kedves vagy és mosolygós, udvarias, akkor nagy valószínűséggel bárkitől ezt fogod visszakapni. Ezekben az említett műsorokban ugyanis a dundi lány nemcsak dundi volt, de általában ciki ruhákban ment be a boltba, smink nélkül, ócska frizurával. Való igaz, hogy molett alkatúként talán még jobban oda kell figyelnünk ezekre. Legyünk NŐK, a szó legjobb értelmében. Huncut, de határozott, csinos, stílusos és egyedi megjelenésűek. Akkor biztosan nem kell lenéző tekintetekkel találkoznunk.

És mi az, amit a legfontosabbnak tartok az önmagunkkal megélt kapcsolatot illetően? Nos, az, hogy legyél bár soványka, normál testalkatú, vagy dundi, tanuld meg szeretni önmagad! Ez elég közhelyesen hangzik, de nagyon fontos megtanulni. Bocsásd meg magadnak a hibáidat! Ülj le magaddal és mondd ki: igen, csinálhattam volna jobban, de akkori tudásommal erre voltam képes. Írd le a jó tulajdonságaidat (legalább 30-40 jó tulajdonságot keress!) és nézd át a listát! Ugye, milyen jó érzés? Értékeld magad többre, ne alkudj meg olyan helyzetekkel, amelyek nem méltóak hozzád! Ne tűrd el a megaláztatást! Legyél bármilyen testalkatú, biztosan van rajtad valami, ami szépséges. Koncentrálj arra és hozd ki magadból a legtöbbet! Légy elegáns és kifinomult! A rossz stílus sokkal inkább hátrányodra van, mint néhány pluszkiló!