Minden olyan ártatlanul kezdődött. Az egyik este olyat tettem, amit már régen nem: rendeltem egy pizzát. Mióta jobban odafigyelek a táplálkozásomra, a régi nagy pizzazabálások a legendás múlt ködébe vesznek. Szinte el sem hiszem, hogyan tudtam akkoriban annyit megenni ebből a ritka egészségtelen ételből. De az egy fárasztó nap volt, úgy éreztem, most megérdemlek egy kis lazítást. És akkor én, az átlagember összetalálkoztam a nemzetgazdaság nagy kérdésével.

A munkanélküliség hosszú évekig súlyos probléma volt Magyarországon, de közben annyian elvándoroltak az országból – állítólag kalandvágyból (?) –, hogy ma már pont az ellenkezője okoz problémát: a munkaerőhiány.

Na, és itt jön a képbe az én pizzarendelésem. Az egyik legnevesebb és legrégebbi „risztoránté”-ból rendeltem, vállalva a kissé borsos árat, mert valami igazán finomat akartam, ha már bűnbe esem. Egy óra múlva meg is érkezett a várva várt pizza. Lesétáltam, hogy átvegyem a futár fiútól a rendelést. Na, akkor jött az első meglepetés. Futár fiú? Dehogy. Egy papi volt ott, szegény, valahol 60 és 70 között. Miközben fizettem, elmondta, kérdés nélkül, hogy nemrég agyvérzése volt, de a Teremtő visszaküldte, hogy szenvedjen még. Majd megfordult és elbotorkált az autóhoz.

Ahogy sétáltam fel a langyos vacsorával a kezemben, azon gondolkodtam, hogy valószínűleg a hadra fogható fiatalok már régen külföldön lehetnek, ha szegény öreget kellett felvenni erre a pörgős munkára. Aztán amikor felértem, kaptam a második pofont. Akkor majdnem nekem lett agyvérzésem. A híres, nevezetes olasz étterem pizzájának tésztája ugyanis annyira száraz volt, hogy amikor megpróbáltam kettévágni, a szó szoros értelmében elrepedt, mint egy ostya. A pizza száraz, töredező, túlégett volt, ahol egy picit vastagabb, ott pedig szinte elvághatatlanul masszív. A feltét is elég slendriánra sikerült. A nagy pizzaélményből így egy talján-magyar rémálom lett. Akkor pedig azon gondolkodtam, hogy bizonyára a szakácsok jó része is külföldön lehet, ha már arra sem képesek, hogy normális pizzatésztát dagasszanak.

Egy pillanatig felmerült bennem, hogy visszahívom az éttermet, és megkérem őket, hogy ezt egyék meg inkább ők. Aztán nem tettem. Egyrészt nem vagyok ilyen típus. Másrészt valószínűleg a telefonos szolgálaton dolgozók tehetségesebbjei is rég külföldre mentek.