Ahogy összebújunk, olyan a kapcsolatunk?

júl. 27., 2015

Ahogy összebújunk, olyan a kapcsolatunk?


Manapság már minden jelenségnek és azok inverzének is van magyarázata, a legelképesztőbb dolgokról készülnek elemzések, tanulmányok. Rábukkantunk egy összeállításra, mely a szerelmespárok alvási, összebújási szokásaiból von le messzemenő következtetéseket. Nézzük, miről is árulkodnak az ágyban elfoglalt pozíciók!

1. Kanál

Magyarul inkább a "kis kifli-nagy kifli" kifejezéssel szoktuk illetni ezt az alvási módot. A pszichológusok szerint ez a leggyakoribb szundi-pozitúra a 3-5 éve együtt élő párok esetében. Ha a nő háttal alszik a párja ölelő karjában, a szakemberek szerint azt jelenti, hogy elsősorban érzelmi biztonságra van szüksége, nem feltétlenül az erotikus közeledést várja a társától.

2. Nászutas polip

Ebben a pozícióban egymással szemben, a lehető legszorosabban, minden testrészt minden testrésszel összefonva alszik a pár. Akár a mézeshetek idején, amikor a test valamennyi négyzetcentiméterét a szerelmünk kompatibilis részével akartuk összekötni. Ez már nem olyan gyakori alvási mód, mint az első. Azért is, mert felettébb kényelmetlen egész éjjel összegabalyodva pihenni, s egymás hortyogó-szuszogó orrához-szájához túl közel lenni.

3. Tetőcserepek

Ez a pozitúra a pszichológusok szerint az alá-fölérendeltségi viszonyról, valamelyik fél égig érő egójáról szól. Általában a férfi a hátán fekszik, a nő pedig kicsit lejjebb csúszva, szintén háton, társa vállán pihenteti a fejét. A férfi erőt sugározhat, kvázi védelmezi partnerét, aki ezzel is jelzi, hogy szüksége van az óvó-védő karokra.  

4. Édes bölcső

Ez a 3-mas pont intimebb, bensőségesebb variációja, amikor is a nő hason fekszik, s úgy bújik bele hátán fekvő párja ölelő karjába. Abszolút bizalomról, összeszokottságról, bensőségességről árulkodik ez a pozíció.

5. Lazább póráz

Ez az 1. pontban emlegetett Kanál nagyobb távolságot tartó változata. A két „kifli” azonos pozícióban, de egymástól már jóval távolabb helyezkedik el, s csak a hátul lévő fél keze ér hozzá párja vállához, vagy a lábak lépnek interakcióba egymással. Ez a sokéves házasságok leggyakoribb alvási módja. 

6. Lábölelés

Ebben az esetben már nincs összegabalyodás, két külön félről és két külön alvási ritmusról beszélhetünk. A férfi általában a hátán fekszik, jobbra néz. Az ágy másik felén lévő nő hason alszik, balra néz, de a lábak még egymáson nyugszanak. Ez a pozitúra már az összeszokottságról, kényelemről, a közösen kialakított rituálékról árulkodik.

7. Igyekvő

Ez már mindenképpen a függőséget mutatja. Ez is Kanál pozitúra végeredményben, de az egyik fél erősebb ragaszkodását jelzi. A pár egyik tagja átöleli a másikat, akár úgy is, hogy áttolakszik a másik térfelére. Az átkarolt fél passzívan tűri ugyan a ragaszkodást, de nem viszonozza az érintést. Ez lehet a passzív alany érzelmi eltávolodásának a jele is, vagy csak a fáradtság, szuverenitás-igény kifejeződése. Jó néhány év után már kiismerjük párunk testbeszédét, s tudunk olvasni a jelekből.

8. Zen

Az évtizedek óta együtt élő párok már nem bizonygatnak egymásnak semmit. Kialakították a kapcsolatban a saját territóriumukat, szokásrendszerüket, mely az alvás terén is megmutatkozik. A Zen pozícióban a felek egymásnak háttal alszanak, de ugyanabban a pózban, s a fenekük ér össze. Ez a szuverenitásról, a szabad felségterületről, de a tomporok érintkezése miatt az otthonos ragaszkodásról is szól.

9. Távolodó

Ez az Igyekvő elidegenedett változata. Amikor az egyik fél az ágy egyik felén, a másik pedig a másik felén alszik, egymástól elfordulva, semmiféle kontaktusra nem várva a másiktól. Harag? Szomorúság? Érdektelenség? Ha a pár valamely tagja nem tud éjjel aludni, érdemes feltennie ezeket a kérdéseket magának magukról. Vajon mit üzen a nagy űr a közös ágy közepén? 

10. Rák

Ez a pozíció azért kapta a Rák elnevezést, mert az egyik fél folyamatosan hátrál alvás közben, míg egyszer csak vége a fekvőhelynek, s könnyen a padlón találhatja magát. A pszichológusok hajlamosak ebbe a viselkedésformába a kapcsolat komoly krízisét belemagyarázni, ám előfordulhat, hogy a partner – vagy az éjszaka a házaspár között a saját szobájából megjelenő kiskorú – annyira „erőszakos” helyfoglaló, annyira nyugtalan alvó, hogy az éberebb fél kénytelen folyamatosan kisebb és kisebb helyen összehúzni magát az ágy szabad pontjain. 

Érdekes olvasnivalónak mindenképp jó ez a kis összeállítás, de óva intenénk mindenkit, hogy házassági válságot vizionáljon azért, mert a párja 15 év után nem úgy viselkedik lámpaoltás után, mint egy Nászutas polip.

(diply.com nyomán)

 

 

 

 

 

IgenÉlet

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások