"A szerelemnek múlnia kell" – énekelte Zorán, na de akkor létezhet olyan, hogy az érzés visszatér, s ugyanabba a személybe még egyszer vagy sokszor beleszerethetünk? Erre a kérdésre is keresem a választ…

Lila köd. Mindenben, mindig Őt látni, csak Rá gondolni, Vele ébredni, álmodni, létezni. Elképzelni a szép jövőt, amikor a boldogságos harmóniában nem érhet semmilyen baj. Tökéletesnek látni, érezni, a rá- és megtalálás örömében feloldódni. Összetartozás. Sokáig elhinni a mesebeli végszót: és boldogan éltek, amíg meg nem haltak… Aztán szépen lassan a felébredés, a kijózanodás, a valóság megtapasztalása. Hibák felismerése és viták, egyet nem értés, a „vajon lesz ebből veszekedés”? Sikerül megőrizni a harmóniát? Az indulatok elcsendesedésével újra béke lesz? Sokkal jobb lesz az együttélés az évek múlásával? És egyáltalán, létezik életfogytig tartó szerelem?

Biztosan sokan nem értenek egyet az állításommal, de úgy gondolom, ez is fejben dől el. Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy társunk is hasonlóan gondolja, igenis létezik, hogy egy hosszú együttélés alatt újra és újra fellobban a szerelem, a köztes időben pedig az egymás iránt érzett szeretet érzése átsegít a nehézségeken, a hullámvölgyeken, a sokszor megoldhatatlannak hitt problémarengetegen. Csak el kell dönteni, és igenis hinni kell abban, hogy sikerülni fog. A modern társadalom egyik legnagyobb baja éppen az, hogy az emberek hajlamosak azt gondolni, létezik tökéletes párkapcsolat, ezért mindig új társat keresnek, és az első problémák után odébbállnak. Nem akarnak küzdeni, építkezni a kapcsolatban, tulajdonképpen magát a valóságos életet utasítják el. Merthogy a szerelem energiákat szabadít fel és képes mély alapokat teremteni egy hosszú párkapcsolathoz, persze csak abban az esetben, ha mindkét fél hasonlóan gondolja. És mit kell tennünk ahhoz, hogy újra szerelmesek legyünk a társunkba? Meglátni a jót, a szépet, az örömmel teli perceket, a pozitív tulajdonságokat, keresni a közös nevetésre alkalmat teremtő pillanatokat, és valahogy úgy elképzelni az életet, mint egy nagy játékot, ahogy azt Kosztolányi is megírta:

„Akarsz-e játszani mindent, mi élet,

havas telet és hosszú-hosszú őszt,

lehet-e némán teát inni véled,

rubin-teát és sárga páragőzt?”