Idestova hat éve gyűröm a fenékformáló csodaszékeket jelenlegi munkáltatómnál. Sokak szerint csak rontom a levegőt (inkább száz irigy legyen, mint egy sajnálkozó ;) ), én viszont meg vagyok győződve arról, hogy hasznos tagja vagyok a multi-kultis munkavállalók társadalmának.

Az elkövetkező sorokban költői kérdéseket teszek fel, ugyanis úgy sejtem, ezekre soha nem érkezik válasz. Legalábbis elfogadható felelet biztosan nem, holott én rettentően örülnék, ha meg tudnám fejteni az okokat.

Miért van az, ha valaki lojális az őt számként elkönyvelő intézmény felé, megbecsülésre mégsem számíthat? Talán mert eleve számoknak vagyunk titulálva? Jó néhány, jobb napokat megélt és bizakodó munkatársammal történt az, ami most épp engem készül beszippantani.

Hat évvel ezelőtt kezdtem el dolgozni a jelenlegi munkahelyemen. Mint általában a multinacionális cégek dolgozói, én is a lépcső legalján kezdtem, a hat év alatt eljutottam a mai pozíciómig. Büszke vagyok rá, mert amit elértem, azt mind a munkámmal sikerült véghezvinnem. Jó munkásember lennék?  A cég szerint igencsak, így honorálta is hűségem egy oklevéllel meg egy kitűzővel. Én azóta persze büszkén hordom... Várjunk csak! Mégsem. A fiókom mélyén lapul.

Hat év az életemből. Most ott tartok, hogy túl sokat tudok és veszélyes lettem. Veszélyes, két szempontból is: veszedelmes a kisstílű játszmákkal kapcsolatos tudásom és veszedelmes a technikai tudásom is. Az előbbi azért, mert silány képet festhet feltörekvő munkatársakról, az utóbbi, mert meg tudja világítani a hiányosságokat a legfelső szinteken is.

Tehát miért is nem becsülnek meg minket, lojális, szerteágazó tudással rendelkező kollégákat? Mert nem hízelegjük magunkat a tűzfészekhez? Mert nem vagyunk hajlandóak bólogató jancsik lenni? Mitől válik kutyaszorítóvá, ha önmagunkat adjuk és csak a munkánkat szeretnénk végezni? Milliónyi kérdés merül fel bennem, miközben folyamatosan jelentkezem a jobbnál jobb(nak hangzó) álláshirdetésekre, reménykedve, hogy egy másik helyen talán különb lesz minden. Mindeközben természetesen én érzem magam „félrelépőnek”, merthogy kapcsolatom a céggel hat éve virágzik...

Hiszen még kitűzőt is kaptam "románcunk" megpecsételésére!