Anyagi javak helyett érzelmi biztonságot!

okt. 11., 2015

Anyagi javak helyett érzelmi biztonságot!

Vekerdy Tamás neves pszichológus szerint szülőként az érzelmi biztonság megadásával kell megvédenünk gyermekünket. Véleménye szerint ez a legjobb lehetőségünk arra, hogy megóvjuk gyerekeinket a normálisnál nagyobb mértékű szorongástól, a sodródástól, a személytelen, így személyiséget roncsoló kapcsolatoktól. Aki érzelmi biztonságban, testi-lelki értelemben ölelő melegségben nő fel, az gyerekként és később felnőttként is jóval eredményesebben tudja megoldani és kiegyensúlyozottabban átvészelni az élet nehézségeit - hangsúlyozza Érzelmi biztonság című könyvében.

A pszichológus olyan kényes kérdéseket feszeget, mint hogy valóban annyi mindenre, és olyan eszeveszett tempóban van szüksége egy gyereknek, mint azt a világ ma sugallja? Vekerdy Tamás válasza egyértelmű nem. Úgy véli: nem az lesz sikeres felnőtt, aki kisgyerekkorában már felnőtt módon hajtott és teljesített, hanem az, aki teljes értékű kisgyerekéletet élhetett. „Ebbe a könyvbe tíz előadás - beszélgetés - szövege került bele, írott, szerkesztett formában” - mutat rá a szerző, majd aláhúzza: szerzőtársai mindazok a szülők, nagyszülők és gyerekek, óvónő, tanító és tanár kollégák, akikkel a rendelés, az óvodai, iskolai látogatás óráiban vagy az előadásokon találkozott és beszélgetett. 

A könyvet mindazoknak ajánljuk, akik szeretnének rohanó világunkban egy pillanatra megállni és átértékelni mindazt, ami valójában fontos a családi életben és a gyereknevelésben. S talán sokan rájönnek arra is, hogy egy csillogó-villogó, méregdrága játék megvásárlása helyett érdemes inkább este egy mesét olvasni a gyerekének, mert a játék összetörik, de a hétfejű sárkány legyőzése apával vagy anyával örök emlék marad.

(Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság – Mit kell(ene) tudnunk a gyerekekről és magunkról?; Kulcslyuk Kiadó, 2013.)

Szilvási-Kassai Eszter

IgenÉlet

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások