Napok óta fortyog bennem egy érzéskatyvasz. Nem is biztos, hogy pontosan szavakba tudom önteni, amit érzek, amit gondolok. Néha az események furcsa együttállása kell ahhoz, hogy az ember csordultig teljen valamivel, ami ki akar jönni, de nem biztos, hogy akkor és úgy fog kijönni, ahogy igazán jólesne. Ám valami ki fog bukni, s úgy érzem, dühös lesz.

A minap két dolog rázott meg nagyon: az egyik az isztambuli robbantás, melynek külföldi turisták estek áldozatul. A másik pedig este egy divatbemutató képsorait felvonultató cikk, a MAN Menswear Divatház őszi kollekciójáról. Tudom, talán szentségtelen a kettőt egy lapon emlegetni, de ez a két esemény totál kikészített. Mondom, miért.

Isztambul a kedvenc külföldi városom. Jó néhányszor jártam ott, egyszerűen varázslatos. Nem lehet leírni, milyen sétálgatni múlt és jelen, Kelet és Nyugat szimbiózisában, azt érezni kell. Múlt nyáron a családi nyaralást is Isztambulba szerveztük, mert szerettük volna, ha a szüleink és a gyermekünk is érzi, amit nekünk a férjemmel többször megadatott átélni. Édesanyámnak ott vettünk egy gyönyörű kendőt, a kisfiam ott nyalókázott egy padon ülve a Sultanahmet téren, ahol egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát és másokat. Hányingerig felkavaró volt a hír, hogy akár mi is lehettünk volna, most már akár velünk is megtörténhet bármikor.

Védtelenek vagyunk, teljesen kiszolgáltatottak. Iszlám Állam, migránsok tízezrei, testre erősített bombák, bénult politika, megoldási javaslatok, javítási szándék nuku. Még mindig ott tartunk, hogy ha Németországban – és máshol – nőket erőszakolnak meg tömegével, s a jogos felháborodás miatt tüntetés szerveződik, rögtön megjelennek kielégítetlen, neurotikus, istentelen némberek is táblákkal és harsogják az elfogadás és a tolerancia fontosságát? Hát meddig még? Hát hol élünk? Hát hol élnek ezek? Nem kéne már a saját tábláikkal jól képen törölni ezeket a hülye libákat? Vagy rájuk szabadítani néhány „toleranciára éhes” erőszakolót? Ha úgy kelnek fel reggel, akkor feministák meg görlpávör, ha meg úgy, akkor jöhet a bűnözősimogatás? Tartás, erkölcs, meg egyáltalán apai és anyai intelmek nem voltak, nincsenek? Mert ha megerőszakolják, akkor a nő a hibás? Nem az erőszakoló, mert ő egy szerencsétlen migráns. De mondok valamit: ebben a történetben nincs kihívó nő és szerencsétlen migráns. Itt áldozatok vannak és erőszakolók. És a cselekmény szempontjából rohadtul mindegy, hogy a megerőszakoltak fehér, német nők, az erőszaktevők meg migránsok. Ha fehér, nyugat-európai férfiak követték volna el tömegével az abúzust, az ugyanolyan bűncselekmény, ugyanolyan felháborító és tiltakozásért kiáltó tettsorozat lenne, mint ami történt. És akkor sem lenne helye tiltakozó táblácskáknak józan észtől mentes személyek kezében.

De ebben a rohadó, istentelen, mindentől mentes Európában ezt lehet. Itt már mindent lehet. Erőszakolni, felrobbantani, bénultan állni és tétlenül nézni mindent a korrektség jegyében.

A szilveszteri történések kapcsán többen – jogosan – felvetették: de hát hol voltak a férfiak, akiknek meg kellett volna védeniük a lányokat? Ez is jó kérdés. És itt jön a másik dolog, ami mélységesen felkavar.

Íme, montázs a londoni divatbemutató képeiből:

Egyes beteg agyak elképzelése szerint ez lenne a férfidivat 2016-ban. Ilyeneket álmodtak a teremtés koronáira. Az alfákra, a hímekre, a harcosokra, a családfenntartókra, a lovagokra, a nemesekre, a küzdőkre, az oltalmazókra, az erősekre, a tekintélyekre, életünk párjaira.

Ez lett. Ezt sikerült. Ilyenné akarják tenni a férfiakat. Androgün, vagy egyenesen nemtelen, húszkilós, nyálas, pipogya szarháziakká. Nyugat-Európának ez a válasza a migránsáradatra, az ISIS-re, az öngyilkos merénylőkre, az erőszakolásra. Robbantgassanak mások, Te, boldog Európa csak vonultass a kifutón szoknyás, retikülös, kikent balfácánokat!

Mi meg csak nyeljük vissza a hányingert meg a tehetetlen dühöt és ott tartunk, hogy legszívesebben kirohannánk ebből a mocskos, szennyes, rátarti és ostoba világból, de sajnos már nincs a Földnek olyan szeglete, ahol szívesen letelepednénk.

Csúnya idők jönnek Európára. Kicsivel nagyobbat kellene villantani lassan néhány műtoleráns asszonyságnál meg pirosra rúzsozott macskajancsinál.

(Divatfotók forrása: player.hu)

V. Szabó Kriszta