Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai- és világbajnok kajakozó teljes erőbedobással készül a riói olimpiára. Kamera - ahogy barátai és pályatársai becézik – a munkájában profi, célorientált, az életben pedig nagyon kedves, közvetlen ember. Az olimpiai felkészülés feszített tempója ellenére szakított ránk is egy kis időt. Mi pedig kaptunk az alkalmon, s kicsit messzebb eveztünk a kajaktól. A gyengébbik nem körében igen népszerű sportolót szerelemről, nagy Ő-ről, az életét meghatározó nőkről és az élsport utáni életről is kérdeztük. Ő pedig mindenre válaszolt.
IgenÉlet: Majd’ 30 éve kajakozol, 37 évesen a riói olimpiára készülsz. Mi hajt még?
Kammerer Zoltán: Valóban lassan 30 éve a sport az életem, egész pontosan 28 éve. Mi hajt? Sokáig fejtegethetném rengeteg közhellyel, hogy a siker meg így meg úgy, de a legjobb, legtalálóbb válasz, hogy szeretem. Szeretem, amit csinálok. Szeretem, hogy ennyi idő után sincs olyan nap, hogy keresnem kellene a motivációt, vagy ne örömmel mennék edzésre. Azt hiszem, tényleg az a fontos, hogy olyan „munkát” találtam, amit boldogan végezhetek, végzek, s ennek nagyon örülök.
IÉ.: Ki volt az első nő az életedben, aki terelgetett az úton? Anyuka? Nagyi?
K.Z.: Talán a nővérem. Ugyanis az ő bosszantása miatt kezdtem kajakozni. Focista szerettem volna lenni, de amikor 28 éve a suliból azzal jött haza, hogy ő mától kajakozni fog – ezt mégsem hagyhattam annyiban. Na, ott pecsételődött meg az én sorsom is.
IÉ.: A nővéreden kívül egyébként is nagy szerepet töltöttek be a nők az életedben?
K.Z.: Természetesen. Minden férfi életének központi szereplői a nők, mert mit is kezdenénk mi, férfiak az életünkkel a nők nélkül? Mégiscsak ők „színesítik” meg a napjainkat, pozitív és negatív értelemben egyaránt.
IÉ.: Akkor mi jelentjük a sötét és a világos színeket is? Korábban azt nyilatkoztad valahol, tisztában vagy vele, hogy rossz a híred van a hölgyek körében. Milyen szempontok vezérelnek a párválasztásnál?
K.Z.: Hm, ez egy jó kérdés. Soha nem szempontok vezéreltek, amikor „keresgéltem”. Egyszer csak jött egy érzés, vagy épp nem jött. Talán „meglátni és megszeretni” típus vagyok. És nincs is rossz hírem a nők körében. (nevet)
IÉ.: Evezzünk még kicsit ezeken a vizeken! Egy sportoló, pláne egy kajakos, aki az ismertsége, népszerűsége mellett még jóképű is, mennyire tud őszintén ismerkedni? Volt már olyan tapasztalatod, hogy adott hölgy csak a „híres skalpra” ment, vagy az igaz szerelmet kereste benned?
K.Z.: Nem tudom, milyen egy „jóképű” kajakos életének ezen része (nevet). De tény, hogy egyáltalán nem könnyű ismerkedni, hisz a mai kifordult világban nagyon nehéz kiszűrni azt, aki őszintén közelít, ki az, aki csak a sikeres fiút látja és – tovább megyek – ki az, aki egy „pénzautomatára” hajt, vagy az ismert embert „kapaszkodónak” tekinti. Egy sikeres sportolónak tényleg nem egyszerű a helyzete.
IÉ.: És ebben a nehéz helyzetben te kitartóan keresed a nagy Őt, vagy kihasználod a kínálkozó lehetőségeket?
K.Z.: Mondjuk úgy, hogy már nem keresek senkit. Ha kerestem is, inkább mindig az illúzióimat kergettem, több-kevesebb sikerrel. Lehet, hogy egyszer-egyszer úgy tűnhetett, hogy „kihasználtam” az adottságaimat.
IÉ.: Sok ismert barátnőd is volt azonban. Tudatosan válogattál olykor a „celebek” közül, vagy egyszerűen így alakult?
K.Z.: Igen, volt néhány ismertebb barátnőm, de soha nem tudatosan választottam. Egy élsportoló eléggé szűk keretek között éli az életét, mondhatni burokban. Sportolóként hiába vagy ismert, nem vagy túl sokat emberek között, nem adódnak lépten-nyomon ismerkedési lehetőségek. Vannak rendezvények, ahová elhívnak, s ha épp ráérsz, elmész. Az ilyen helyeken mindig vannak „ismertebb” hölgyek, akik „képben vannak” veled kapcsolatban, be sem kell mutatkoznod. Még jóképűnek is találnak… Valahogy így működik ez. Én is ezekkel a hölgyekkel tudtam ismerkedni, időt-energiát spóroltam meg. Hisz a mi világunkban ebből a kettőből van a legkevesebb.
IÉ.: S mi a véleményed a mai ifjú hölgyekről, s úgy általában a fiatalságról?
K.Z.: Valahogy eltűnt az egyéniség a mai világból. Ebben a nők és férfiak egyaránt hibásak. A nőkben kevesebb a tartás, a pasik meg lusták udvarolni. De miért is tennék? Régen a nők nem a „csodát, megváltást” keresték a fiúkban, hanem a társat, a párt, talán egy egész életre. Ma meg?! Nem is nagyon értem a folyamatokat, de érzem a „minőségi romlást”. A szüleim még teljesen máshogy éltek, a nagyszüleimről nem is beszélve. Vagy ki tudja?! Lehet, hogy régen is ilyen volt a világ, csak utólag mondják az öregek, hogy „bezzeg ők”… Tény, egykor nem volt ekkora fejlettség, folytonos rohanás… A szőlőben nehéz lett volna a nagyfaternak csajoznia. Vagy épp azért nem bukott le, mert nem volt telefon, internet? Ezt már soha nem fogjuk megtudni. Mindegy is, a tény attól tény marad, hogy valami manapság nem működik jól nő-férfi viszonylatban.
IÉ.: A kajakosoknál is igaz az a „legenda”, amit a focistákkal kapcsolatban szokás leginkább emlegetni, miszerint az edzők nagy események előtt a sportolót eltiltják a feleségtől, barátnőtől, hogy a versenyző csak a célra összpontosíthasson?
K.Z.: Nálunk nincs tiltás, nincsenek ilyen jellegű szabályok. Profi versenyzők vagyunk. Tudjuk, mikor mi jó, mikor mit engedhetünk meg magunknak, illetve mi nem fér bele.
IÉ.: Milyen apának tartja magát Kammerer Zoltán? És vajon milyennek tartanad a gyermekeid anyukái?
K.Z.: Nem is tudom. Az biztos, hogy nem vagyok klasszikus apuka, sem szigorú. Inkább a haverkodós, elnéző kategória illik rám. Hogy az anyukák mit gondolhatnak, azt csak sejtem. Tőlük kellene megkérdezni. Vagy inkább mégsem kellene. (nevet)
IÉ.: Vannak terveid az élsportolói kor lezárulta utánra? Életmód program? DVD? Edzősködés? Civil szféra?
K.Z.: Nem tervezek DVD-t, sem életmód programot, sőt, énekelni sem fogok! (nevet) Legszívesebben a sport közelében maradnék mint edző vagy sportvezető, de érdekel a politikai pálya is, persze csakis alacsonyabb szinten.
(Az interjú 2015. szeptember 30-án jelent meg.)
