Szabó Lőrinc: Kacéran és ellenszegülve

Mióta tegnap megcsókoltalak

s te kacéran, de csak egy pillanatra,

aztán megint ellenszegülve telt

térdeid közt hagytad remegni térdem - :

előttem állsz, lobogsz, és gondolatban

csak hátrahajlott kis fejed, csukott

szemed, és ízes ajkaid gyümölcsét

látom lezárt pilláimon keresztül;

csontjaidba süllyedtem, két szemem

ellopta arcod rajzát, remegő

ujjaim még ma is húsukban őrzik

mellednek puha gyönyörét, hiszen

életed úgy az életembe áradt,

hogy elvesztettem magamat: egész

tested testemben él s én öntudatlan

nyújtózom el lobogó ereidben.

(Nyugat)