Hajnal Anna: Kisüt a nap

 Ingó árnyékunk összeér,

esőhízott lombok remegnek

 száradó madarak csevegnek

 napfoltokat rezget a szél;

 zöld tenyeredben ringok én,

 te emelsz vízirózsaszőnyeg,

 víz lettél? lágy hullámok nőnek,

 te hűlsz, te melegszel körém?

 párába zsibbadó karok

 üresen nyúlnak ki utánad,

 - elfelejtem mit akarok -

 illattal érinted a számat,

 megcsókolsz átfutó eső.

 Most felleg vagy? emelkedő?

 eltűnsz a téged kereső

 vágyó szemek látóteréből

 átlátszó, fényes lebegő.

 Képlékeny lettél? légnemű?

 betöltöd a teret köröttem.

 Átengedsz. Hangtalan kinyílsz

s hangtalan bezárulsz mögöttem.