Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,

 akarsz-e mindig, mindig játszani,

 akarsz-e együtt a sötétbe menni,

 gyerekszívvel fontosnak látszani,

 nagykomolyan az asztalfőre ülni,

 borból-vízből mértékkel tölteni,

 gyöngyöt dobálni, semminek örülni,

 sóhajtva rossz ruhákat ölteni?

 Akarsz-e játszani mindent, mi élet,

 havas telet és hosszu-hosszu őszt,

 lehet-e némán teát inni véled,

 rubin-teát és sárga páragőzt?

 Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,

 hallgatni hosszan, néha-néha félni,

 hogy a körúton járkál a november,

 az utcaseprő, szegény, beteg ember,

 ki fütyörész az ablakunk alatt?

 Akarsz játszani kígyót, madarat,

 hosszú utazást, vonatot, hajót,

 karácsonyt, álmot, mindenféle jót?

 Akarsz játszani boldog szeretőt,

 színlelni sírást, cifra temetőt?

 Akarsz-e élni, élni mindörökkön,

 játékban élni, mely valóra vált?

 Virágok közt feküdni lenn a földön,

s akarsz, akarsz-e játszani halált?