Kosztolányi Dezső: Halottak

Volt emberek. 
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. 
Nem téve semmit, nem akarva semmit, 
hatnak tovább. 
Futók között titokzatos megállók. 
A mély sötét vizekbe néma, lassú 
hálók. 
Képek, 
már megmeredtek és örökre 
szépek. 
Nem-élők, 
mindent felejtő, mindent porba ejtő 
henyélők, 
kiknek kezéből a haraszt alatt 
lassan kihullt a dús tapasztalat. 
Nem tudja itt Newton az egyszeregyet, 
fejére tompa éjszaka borul, 
Kleopatra a csókokat feledte, 
és Shakespeare elfelejtett angolul. 
Nem ismeri meg itt anya a lányát, 
sem a tudós ezer bogos talányát. 
Ábrándok ők, kiket valóra bűvöl 
az áhitat, az ima és a csók. 
Idézetek egy régi-régi műből, 
kilobbant sejtcsomók.