Mollináry Gizella: Kertben
Minek mindenről beszélni?
Úgyis tudod, hogy várom:
felnőni alakod nemes rajzát a kertajtóban
ahogy a nárcisszal szegett uton felém tartasz
s a rózsakarókra tűzött üveggömbök szines tükrei
maguknak orozzák örökifjú gondtalan arcod.
Olyan szép vagy.
Istenem! szelíd könnybe fúl az elcsodálkozás
mozdulni sem merek, nehogy megrebbentselek
és egy nem várt mozdulatod diszharmóniát teremtsen
nappal övezett nevető legényarcodon.
Oh! mert szent ragyogású a szitakötők eozinos lilatüzű csillogása
az áthevült georginák s ez az egész napba-mosdatott kertvilág
aminek most felmagasztosult pillanatnyi sorsa:
hogy Te átjössz rajta, Felém.