Az este verse - Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz!

máj. 7., 2016

Az este verse - Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz!

 Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz!

 Egy szívnek, mely éppúgy fáj,

 mint az enyém

 

Eredj, ha tudsz...

 Eredj, ha gondolod,

 Hogy valahol, bárhol a nagy világon

 Könnyebb lesz majd a sorsot hordanod,

 Eredj...

 

Szállj mint a fecske, délnek,

 Vagy északnak, mint a viharmadár,

 Magasából a mérhetetlen égnek

 Kémleld a pontot,

 Hol fészekrakó vágyaid kibontod.

 Eredj, ha tudsz.

 

 Eredj, ha hittelen

 Hiszed: a hontalanság odakünn

 Nem keserűbb, mint idebenn.

 Eredj, ha azt hiszed,

 Hogy odakünn a világban nem ácsol

 A lelkedből, ez érző, élő fából

 Az emlékezés új kereszteket.

 

 A lelked csillapuló viharának

 Észrevétlen ezer új hangja támad,

 Süvít, sikolt,

 S az emlékezés keresztfáira

 Téged feszít a honvágy és a bánat.

 Eredj, ha nem hiszed.

 

 Hajdanában Mikes se hitte ezt,

 Ki rab hazában élni nem tudott

 De vállán égett az örök kereszt

 S egy csillag Zágon felé mutatott.

 Ha esténként a csillagok

 Fürödni a Márvány-tengerbe jártak,

 Meglátogatták az itthoni árnyak,

 Szelíd emlékek: eszeveszett hordák,

 A szívét kitépték.

 S hegyeken, tengereken túlra hordták...

 Eredj, ha tudsz.

 

 Ha majd úgy látod, minden elveszett:

 Inkább, semmint hordani itt a jármot,

 Szórd a szelekbe minden régi álmod;

 Ha úgy látod, hogy minden elveszett,

 Menj őserdőkön, tengereken túlra

 Ajánlani fel két munkás kezed.

 Menj hát, ha teheted.

 

 Itthon maradok én!

 Károgva és sötéten,

 Mint téli varjú száraz jegenyén.

 Még nem tudom:

 Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,

 De itthon maradok.

 

 Leszek őrlő szú az idegen fában,

 Leszek az alj a felhajtott kupában,

 Az idegen vérben leszek a méreg,

 Miazma, láz, lappangó rút féreg,

 De itthon maradok!

 

 Akarok lenni a halálharang,

 Mely temet bár: halló fülekbe eseng

 És lázít: visszavenni a mienk!

 Akarok lenni a gyujtózsinór,

 A kanóc része, lángralobbant vér,

 Mely titkon kúszik tíz-száz évekig

 Hamuban, éjben.

 Míg a keservek lőporához ér

 És akkor...!!

 

 Még nem tudom:

 Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,

 De addig, varjú a száraz jegenyén:

 Én itthon maradok.

 (1918. december 20.)

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások