Szép Ernő: A kávéházi ember

 Pest a kávéházak városa,

 Ezt a frázist hallották már, nemde?

 Kávéházak városa biz ez,

 S kávéházi ember vagyok benne.

 Én vagyok a kávéházi,

 Kávéházi ember,

 Ki feketét s kapucinert,

 Kapucinert rendel.

 Van már bennem egy fekete-tenger,

 Én vagyok a kávéházi,

 Kávéházi ember.

 Abbázia, New-York, Balaton,

 Magyar Világ, Upor, Emke, Lido,

 Tibennetek él a pesti nép,

 A keresztény éppugy mint a zsidó.

 Belétek vagyok bezárva

Bezárva én árva,

 Eledelem, szivar, ujság,

 Két tojás pohárba.

 Kávé habbal, nekem egyéb nem kell,

 Én vagyok a kávéházi,

 Kávéházi ember.

Nyáron csak a Balaton előtt

 Ülök s a Lidóba megyek télen,

 S ha a Magyar Világot unom,

 Kivándorlok a New-Yorkba kérem.

 S ha netalán csókra kapok

 Gusztust hébe-korba,

 Megtalálom a Francais-ba,

 Avagy az Ámorba.

 Jóba vagyok ott a női nemmel,

 Én vagyok a kávéházi,

 Kávéházi ember.

 Társaságom kávéházba van,

 Ismerek ott ügynököt és bárót,

 Ott olvasom én el A Napot

 S feleségem a Magyar Figárót.

 Az asszony a gyerekeket

 Megszülni ott szokta,

 S ott a tejet mind a gyerek 

Szalmaszálon szopta.

 Ott üt meg a guta engem egyszer -

 Én vagyok a kávéházi,

Kávéházi ember.