Az Omega horrorslágere, avagy hogyan győztem le egy 30 éves félelmemet 5 perc alatt?

aug. 23., 2017

Az Omega horrorslágere, avagy hogyan győztem le egy 30 éves félelmemet 5 perc alatt?

Harminc hosszú éven át rettegtem. Még felnőttként is sírva menekültem, ha megszólalt a rádióban az Omegától a Fekete Pillangó (“Szállj, csak szállj továááább!”). Képes voltam bevásárlást félbehagyni úgy, hogy a cuccokkal teli kosarat a bolt közepén hagytam. Taxiban utazva hisztérikus hangon kértem a sofőrt, hogy ezt azonnal tekerje el. Szerintem ez volt az a dal, amit ha meghallottam, évtizedes érzelmek törtek fel belőlem egyetlen másodperc alatt, számomra is megdöbbentő intenzitással.

Van, akinél hangok, másnál képek, szagok vagy színek képesek beindítani az agyban olyan emlékeket, amelyek meghatározó történéseket, vagy éppen félelmeket idéznek fel. Számomra ilyen volt ez a dal. Szó se róla, a klipje elég para. Annyi rémlett, hogy egy kicsi lány (emlékszem a kis dundus lábakra) elindul egy kötéllel a vállán. Jó sokat gyalogolhat, mert útközben nagylánnyá válik és megpróbál a kötéllel átkelni egy szakadékon, aminek az alján emberfejek nőnek ki a földből. Nyolcéves voltam, amikor ment ez a klip. Ez egy kisgyereknek tényleg félelmetes. Akkor még nem voltak szigorú korhatárbesorolások, napközben is ment a klip, nemcsak éjjel. Megjegyzem, két csupasz mellbimbó meg egy popó is látszik benne, de ez maradt meg bennem legkevésbé.

Szóval menekültem ettől a daltól harminc hosszú éven át. És ki volt az, aki olyan rádióadóra kapcsolt, ahol tipikusan ilyen dalok mennek? Naná, hogy a legjobb barátnőm. Mondtam is neki, hogy ha ez a dal jön, akkor azonnal kapcsolja el. Nem kapcsolta el. Mondhatnám, hogy ilyen barátok mellett ellenségekre már nincs is szükségem. De nem mondom, mert mindennek oka van. Ennek is. Itt volt az ideje szembenézni a félelmemmel. Úgyhogy elszántam magam és megnéztem a klipet, ami harminc évig kísértett. Meg is találtam a videómegosztón.

Először is, a kislány valóban elindul, hosszú gyaloglás után, már nagylányként pedig megpróbál a szakadékon átkelni. Az már viszont nem rémlett, hogy odaát valamiféle csuhás alakok várják az átkelőket és beviszik őket az erdőbe. A lánynak nem sikerül. Lezuhan a szakadékba és ő is egyikévé válik azoknak, akik nem jutottak át - fejük a szakadék mélyén, a talajból kinőve kísérti mindazokat, akik lenéznek. Mindezt a zenekar a TV-ben, a 13-as csatornán nézi, majd az énekes is vállára vesz egy hasonló kötelet, mint a lányé volt.

Mit jelenthetett ez a klip 30 évvel ezelőtt? Közel a rendszerváltás (vagy valami olyasmi), a pártállam szilárdnak hitt falai mindenütt repedeznek. Hosszú évek óta Erdős Péter kénye-kedve határozza meg, ki lehet sikeres - vagy egyáltalán tényező -  a zenei életben. Az Omega akkor már több mint 20 éve létezett. Jelentős külföldi sikereket értek el, ám az akkori körülmények között nem engedték nekik, hogy igazi világsztárokká váljanak. És ez a dal, meg ez a klip is, szólhat egy régi, újból feltűnt szerelemről, a felnőtté válásról, valamiféle beavatásról, de akár lehet egyfajta bújtatott rendszerkritika is. Vagy valami más. Ki tudja? Akkor még nem volt internet, hogy felkerüljön rá a zenészek magyarázata. Mára pedig a múlt homályába vész, mit is akart jelenteni ez a különös dal és a hozzá tartozó furcsa videoklip.

Érdekes, hogy a gyerekkori film- és televíziós élményeim általában nyomasztóak. És most, amikor láttam, hogy tulajdonképpen ez a klip színes, felismertem, hogy számomra nagyon lényeges tényező ezekben az élményekben a színek hiánya. Sokáig nem volt színes tévé nálunk. A fekete-fehér képek pedig bár sokaknak hangulatosak, rám kifejezetten lehangolóan hatnak. Nem is szeretem a fekete-fehér filmeket. Színesben álmodom, apró eltéréseket is meg tudok állapítani egy szín különböző árnyalatai között, rendkívül sok kifejezést ismerek a színekre, úgy mint taupe, ekrü, pávakék, kobaltkék, korallpiros, fukszia, kanárisárga stb. A szürkének sem ötven árnyalatát ismerem, hanem legalább kétszázat - de csak keveset kedvelek belőle. Szóval meglehet, hogy ez is közrejátszott - a szakadékban kiálló fejeken túl - abban, hogy nem szerettem a Fekete pillangót.

Legtöbbször, amikor szembenézünk egy félelmünkkel, az történik, hogy valami egészen jó dologra bukkanunk bukkanunk mögötte. Felismerésre jutottam önmagamat illetően és gazdagabb lettem egy jó zenével. Mert ami elől 30 évig menekültem, az tulajdonképpen egy zseniálisan jó dal, izgalmas szöveggel! Ki gondolta volna? :)

Te milyen félelmeddel nézel szembe legközelebb? 

Zigó JuditZigó Judit

Hozzászólások