A chippendale show pont az a típusú műsor, amely mellett egyetlen nő, de férfi sem tud elmenni szó nélkül. Ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek tetszik, de vérmérséklettől függetlenül mindenki kíváncsi arra, vajon hogyan is zajlik egy ilyen előadás. Zsolttól, táncostól azt is megtudhattuk, hogy nem mindig a „lényeg” a lényeg. Beszélgettünk nulláról, mínuszról és kémiáról is.

IgenÉlet: Kezdjük azzal, mit is jelent pontosan a chippendale kifejezés?

Zsolt: Kevesen tudják, de ez valójában egy nagyon szépen faragott, díszesen kivitelezett bútormárka volt, melyet a 18. században alapított Thomas Chippendale. Maga a chippendale show a 70-es évek közepén indult Amerikában. Egy Chippendale nevű bár volt az első hely, ahol férfiak és nem nők csinálták a showt. Magyarországon a 90-es években alakultak az első chippendale csoportok. Az elején, a kornak megfelelően, főleg erotikáról szólt és megfelelő érzelmi tartalommal volt megtöltve. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a sztripper és a chippendale között óriási különbség van. A kezdetekben a chippendale műsor nemcsak a testiségről szólt, hanem jeleneteket adtak elő a fellépők érzelmekkel, a „lényeget” soha nem láttatták. A férfi sztrip esetében már minden látható, az csak a vetkőzésről szól, akkor nem nagyon van más, más csak egy kis törülközőhúzogatás a két láb között. Véleményem szerint odáig szép és erotikus, amíg a „lényeg” nem látszódik, ha az is előkerül, már közönségessé válik az egész. A nőknek sokkal fontosabb az indirekt erotika, mint a teljes láttatás. A chippendale műsorban mindig van egy történet és egy kis színészi játék.

IÉ.: Ezek szerint ti nem egyszerűen táncoltok, hanem koreografált show-val készültök.

Zs.: Igen, mindig formába öntjük a műsort. Ünnepélyes és nagyon szép tud lenni a fellépés. Én 19 éve vagyok a pályán és mondhatom, sokszor tényleg igazán művészi szintűre sikeredett egy-egy produkció. Számos alkalommal fordult elő, hogy tulajdonképpen még vetkőzni sem kellett volna, elvarázsoltuk a hölgyeket a játékunkkal. De olyan is megesett, hogy egy falunapon még az urak is megálltak, mert tényleg mindenkit szórakoztatunk.

IÉ.: Küzdősporttal is foglalkozol, így a testedzés, testépítés része az életednek. Egy chippendalenek is a teste a védjegye. Mikor gondoltad úgy, hogy táncolni kezdesz?

Zs.: 1994-95-ben volt egy Bangkok Hilton nevű hely a Déli Pályaudvarnál, ahol látványpincérként dolgoztam. Ott már voltak lányok és fiúk, akik ezzel foglalkoztak. Nekem is megtetszett, meg persze az anyagi része is komoly szempont volt a döntésemben. Egy évig próbálkoztam különböző ügynökségeknél. 1996. március 8-án debütáltam. Hihetetlenül szeretetreméltó és családias társaságba kerültem. Mindig feltölt, ha velük vagyok. Nálam a sport és a művészet csak együtt működhet.

IÉ.: Meddig lehet űzni ezt a szakmát? Mi ad újra és újra inspirációt?

Zs.: Addig lehet csinálni, amíg nem vagy kínos a színpadon. Két dolog történhet: vagy azt mondja valaki, hogy hagyjuk az egészet, nem akarom már tovább csinálni. Vagy ameddig hívnak, mész, de egy idő után leszoknak rólad. Többször éreztem már én is kiégve magam, de amikor alig volt fellépése, nagyon hiányzott a színpad. Szerencsére most újra az aranykoromat élem. Ez olyan, mint egy párkapcsolat: van, amikor nagyon jól megy, van, amikor nagyon rosszul. De ha megtaláltad önmagadat, elkezded élvezni, örömként éled meg a fellépést, és ha ezt érzed, minden alkalommal hihetetlen visszajelzéseket is fogsz kapni. Aki sokáig van a színpadon, annak nagyon nehéz onnan lejönnie. 

IÉ.: Térjünk át a közönségre, hisz nekik csináljátok. Hogyan viselkednek a nők a műsoraitok alatt?

Zs.: Én három kategóriába sorolom a közönségben ülő nőket: a felosztásom szerint vannak a nullások, a mínuszosok és a pluszosok. A nullás típus a legjobb. Velük lehet dolgozni, irányíthatóak, partnerek a showban, le tudják reagálni a műsor elemeit. Szerencsére belőlük van a legtöbb. A mínuszos az a fajta, aki nem is akart táncost, nagyon bele van esve a párjába és úgy érzi, ha bármit tenne, részt venne a játékban, akkor megcsalná a szerelmét. Megközelíthetetlen, merev és mindenre húzza a száját. Azért nem sok ilyen van. A pluszos a legnehezebb eset. Ők már nagyon vulgárisak, nem lehet irányítani őket, maguktól tépkednek, nyúlkálnak, „rendszert fognak”… Előfordult már, hogy ilyen eset miatt otthagytam az egész műsort, nem fejeztem be a munkát.

IÉ.: Nullás, mínuszos, pluszos… Mindig tanul az ember. Egy alapkérdés, ami mindenkit foglalkoztat, ha a táncos erotika világában dolgozókkal találkozik: a vendéggel, a közönségből kiválasztott nővel működik a kémia?

Zs.: Nem. Soha nincs kémia. Egyetlen esetre emlékszem, ami kicsit kibillentett: a lány egy kisszoknyát viselt, és egy nagyon erotikus bugyi volt rajta. Az akkor megmozdított.

Sinkovics Szilvia