Jó néha sírni. Kora reggel, amikor még csendes a lakás, de kinn már csicseregnek a tollasok és süt a nap, akkor még jobb. Megtisztít, kimossa belőled az összes fájdalmat, bánatot, és még magyaráznod sem kell senkinek.

Nem kell elmondanod, miért potyognak a könnyeid, mert mindenki alszik körülötted, aki kérdezhetne. Mert lehet, te magad sem tudod megfogalmazni. Egyébként is, a válasz úgyis az lenne: csak. Mert van, amikor már annyira összemosódik, masszává áll minden, ami szar, ami fáj, ami bánt, hogy nem tudsz belőle egyetlen igazi okot sem kihámozni. Sok-sok pici ok, és ki a frász lenne kíváncsi a te litániádra? Csak sírsz, mert sírni jó.

Sírni jó, sokkal jobb, mint a gyűlő, halmozódó, lassan túlcsorduló düh, harag, fájdalom, ami egyszer úgyis kirobbanna belőled. Hát robbanjon így. Egy csendes, reggeli sírással. Egy igazi, wellness hatású zokogással.