Rossz passzban, mozaik állapotban voltam a minap. Valahogy semmi nem volt kerek. Ha érzem, hogy felém tartanak a hullámok, amelyek majd a fejem fölé csapnak, mindig keresek egy menekülő utat. Imádok jó hangulatú képeket nézegetni, meditálni, verseket vagy könyvet olvasgatni, vagy csak dögleni az ágyban egy pohár borral, s csak annyit mozogni, hogy egyértelmű legyen, élek. Az épp aktuális „sajnálom magam napomon” felkerestem az Agykontroll boltot, ott mindig találok gyógyírt a „mindenbajomra”.

Találtam most is egy értékes könyvet, amely segített jobban kivesézni az én állandó problémámat, mert rájöttem időközben, hogy nekem mindig ugyanaz a bajom, vagyis minden bajom forrása ugyanaz.

Az önbecsülésem és az önértékelésem hiányos, mi több, keservesen silány. Mondhatnánk úgy is, több seggalkatrészt kaptam, mint egót.

Az emberek nagy része ugyan nem tesz különbséget a két fogalom között, pedig van.

Az önértékelés mutatja meg, hogyan értékelem magam, mi a véleményem magamról; elsősorban a tetteimet, a munkámat, a magatartásomat és az eredményeimet értékelem, mind negatív, mind pozitív irányba.

Az önbecsülés pedig a saját magamhoz fűződő viszonyomat mutatja, az énszeretetet, az életigenlést, a belső stabilitást és önmagam elfogadását.

Ha az ember önbecsülése rendben van, akkor tisztában van a létezésének fontosságával, tisztában van azzal, hogy helye van a világban, és igenis fontos része a körforgásnak.

Most kicsit bővebben az önbecsülésről.

Létezik külső és belső önbecsülés. A belső önbecsülés lényege, hogy szeretem magam. Mindig, minden helyzetben: ha kudarc ér, akkor is, ha elrontok valamit, akkor is.

A külső önbecsülés lényege, hogy a külvilágtól várjuk a megerősítést. Dicsérjenek meg, öleljenek át stb.

Maarit Johnson szerint az emberek önbecsülés szempontjából négy csoportra oszthatók:

1. Akik mind belső, mind külső önbecsüléssel rendelkeznek.

2. Van külső önbecsülésük, de belső nincs.

3. Van belső önbecsülésük, de külső nincs.

4. Akiknek egyik sincs.

1. Akik rendelkeznek mind külső, mind belső önbecsüléssel, azokat szabad cselekvőnek hívjuk.

Jól bírják a stresszhelyzeteket, vállalják a kihívásokat, mert úgy gondolják, bármi történhet, ők úgyis csúcsszuperek. A kudarcokból tanulnak, aktívak, kreatívak, spontán életet élnek. Nem szorongnak, nem aggódnak, nem félnek, ezért kapnak is pozitív visszajelzést, ami tovább építi az önbecsülésüket. Mivel túlságosan is magukkal foglalkoznak, túlszeretik magukat, ezért hajlamosak hanyagolni a kapcsolataikat, pörögnek, jönnek-mennek, háttérbe kerül náluk a meghittség, a mások megértése.

2. Akiknek van külső önbecsülése, de belső nincs, a kényszerteljesítők.

Szoronganak, félnek, kényszernek élik meg az életet, teljesítéskényszerük van. Muszáj elismeréseket bezsebelniük, különben romokban hevernek. Ha negatív kritikát kapnak, kedvetlenek lesznek, magukba zuhannak. Sok jót tesznek másokért, a világért, így magukra hívhatják a világ figyelmét. Ideig-óráig töltekeznek, aztán a következő negatív eseménynél kiürülnek. Ezek az emberek védekeznek, kritizálnak, versengenek, élethalálharcot vívnak. Ezen emberek pozitív tulajdonsága, hogy valódi, értékes teljesítményeket tudnak felmutatni.

3. Azok, akik rendelkeznek belső önbecsüléssel, de külsővel nem, az életélvezők.

Élvezik az életet, társasággal veszik körül magukat, szívesen hívnak vendégeket, családszeretők. Nem inspirálja őket a kihívás, de a kudarcoktól sem gyengülnek meg, mondhatjuk úgy, lebegnek. Nem alkotnak maradandót, nem inspirálja őket sok minden, sőt akkor sem cselekszenek, amikor szükség volna rájuk.

4. A negyedik csoportba azok tartoznak, akik egyik típusú önbecsüléssel sem rendelkeznek. Ők a nélkülözők.

Passzívak, szorongók, sebezhetők és kudarckerülők. Bele sem kezdenek semmibe, mert azt gondolják, nekik semmi sem sikerülhet. Egyetlen céljuk az életben, hogy valaki szeresse őket. A szeretetben találnak menedéket, de ez lehet komoly veszélyforrás is, mert folyamatosan szoronganak, nehogy elveszítsék a forrást, amiből töltekeznek. Hiába kapnak külső visszajelzést, meg sem hallják. Egyetlen mentsváruk lehet: ha elég nyitottak arra, hogy a segítséget és a bátorítást elfogadják.

A magam értékelésén kívül, rögtön a környezetemben lévő embereket kezdtem el analizálni, és próbáltam ez alapján csoportokba sorolni. Jó móka volt.

A könyv szerint (szerintem is) mindig változhat az ember. A belső önbecsülés fejleszthető kitartó munkával. Én pl. mindennap kitűzök egy apró célt, arra fókuszálok, aznap mit kell erősítenem magammal kapcsolatban. Nem szólok vissza, többet mosolygok, kedves gesztust teszek a barátaimnak stb. Véleményem szerint sok apró tett alakul át egy nagy változáshalmazzá, amit aztán az élet minden területén kamatoztathatunk.

(Az írás 2016. január 23-án jelent meg.)