Egy lánygyerek még ma sem ér annyit, mint egy fiú?

febr. 28., 2017

Egy lánygyerek még ma sem ér annyit, mint egy fiú?

Sokáig tartott az az időszak, amikor az igazi utódot a fiúgyerek jelentette és minden kiváltságot, megkülönböztetett figyelmet neki adtak. Vajon vannak még ma is olyan emberek, akik a régi korok igazságtalan megkülönböztetését jónak tartják?

A minap a buszon két nő hangos beszélgetését meglehetősen felháborítónak találtam így a huszonegyedi század első felében. A két hatvan körüli hölgy beszédtémája születendő unokáik neme körül forgott. Mindketten váltig állították, hogy márpedig egy fiúgyerek kell, nem lehet, hogy most ne szülessen fiú unokájuk. Egyikőjük azt mondta, hogy a fia is fiút szeretne, mert különben is, mit kezdene egy lánnyal?! Mindketten műszaki beállítottságúak a feleségével, és ki nem állhatják a sok rózsaszín, tündérmesékben élő, barbizó kislányokat.

A másik hölgy is megerősítette, igenis kell egy fiúgyerek, mert azért az mégis csak más, ott lehet rendesen követelni, fegyelmezni, elvárni. Aztán a közeli, jó iskolákról kezdtek el beszélgetni, majd rátértek fiaik közelmúltban történt előléptetéseire, és tervezgetni kezdték a még meg sem született unokáik jövőjét: hogy milyen jó lenne, ha majd ugyanabba az egyesületbe járnának sportolni, mikor majd nagyobbak lesznek…

Elgondolkodtam, tényleg lehet így különbséget tenni egy fiú és egy lány gyermek között? Még mindig élnek azok a sztereotípiák, melyek szerint az egyik jobb lenne, mint a másik? Hogy egy fiúval később mennyivel könnyebb egy szülőnek, mert önállóbbak, megvédik magukat, nem kell őket félteni, no meg majd többre viszik, jobban fognak keresni, meg egyáltalán: egy család jövője azon múlik, hogy születik-e fiú utód? Ma még mindig vannak olyan apák és anyák, nagyapák és nagymamák, akik, amikor újszülött gyermeküket vagy unokájukat először a kezükben tartják, nem a boldogság és öröm fogja el őket, amit egy gyermek születése jelent, hanem a szomorúság és bánkódás, hogy miért is nem fiú? Egy lánygyerek még ma sem ér annyit, mint egy fiú? És ezt sokszor éppen a nők fogalmazzák meg? Remélem, fogyatkozóban van azoknak a száma, akik ilyen alapon tesznek különbséget a gyerekek között, ugyanis azok tartják fenn a nemek közötti rengeteg igazságtalan megkülönböztetést, ami annyi nőtársunk életét keseríti meg. 

Szaplonczay DóraSzaplonczay Dóra

Hozzászólások