Anna negyvenes, egyedülálló. Se nem szép, se nem csúnya, de csinos. Ápolt. Amit köztisztviselői fizetéséből megengedhet magának, azt mind magára költi. Túl számos kapcsolaton – hosszún, röviden -, kitartóan keresi az Igazit. A társat, a másik felet, a nagy szerelmet. Ahogy mindnyájan. Anna az ismerősöm. Kedvelem, mert olyan, mint én. Szókimondó és életvidám. És most megengedte, hogy leírjam a történetét. Okulásul.   

Szutykos, mocskos világot élünk, lassan mindenki mindenkinek farkasa – kezdi. Mondják rám, hogy üldözési mániám van, de reggelente, amikor beleharapok a sarki pékségben vásárolt lekváros táskámba, eszembe jut a kérdés, vajon Karesz, a pék, jobb vagy bal lábbal ébredt-e. Ha bal lábbal ébredt, akkor beleköpött-e a kelt tésztába, netalántán bele is turházott egy jó embereset, mert neki megint négykor kellett kelnie?! Vagy nem. Ki tudja. Ha hentes vagy, minőségi húst ehetsz, de a kenyered hozzá készülhet fűrészporból is, ha vannak tyúkjaid, a tojásod saját, M-es méretű, napsárga, első osztályú, de a reggeli kávédba kerülő tejed lehet színezett víz is. Kiszolgáltatottság van jelen az élet minden területén. Hát nem? Nincs kivétel – sorolja egy szuszra. A bizalomra épül már a táplálkozásunk is, nemhogy az emberi kapcsolataink. Érdekes helyzetet teremtettünk magunknak, mi, emberek. Ahogy durvul el a világ és nő a bizalmatlanság, úgy függünk egyre jobban egymástól. Megfigyelted?

Lassan nem bízhatok már a postásban, az autómosóban, és a szomszédban sem. Ja, és párt keresek. Így! – sóhajt, és beleslukkol a cigijébe. Párt, akire az életem bíznám és nem holmi közügyeket. Párt, akit csak úgy találhatok meg, ha hajlandó vagyok a bizalmam megmaradt morzsáit elé szórni, és figyelni, hogy mennyit, hogyan és milyen módon csipeget fel belőle.

Fú, mennyit szórtam én! – emeli meg a hangját, miközben elnyomja a cigit. Szórtam én, de felzabálták, elsöpörték vagy kihányták.

Nem is olyan rég történt, hogy randevúra mentem. Mert párt keresek, ugye…

Elkövettem az egyik alapvető problémát: beszálltam a vadidegen autójába, pedig nekem is van. - Jó, okés, negyven vagyok, de még mindig lehetek naiv hülye, nem? – nevet.

Na, szóval: találkoztunk a megbeszélt benzinkúton, én átszálltam hozzá, az én kis kocsimat hátrahagyva, hogy a belvárosban csak egy autóval kelljen parkolnunk. Eltöltöttem egy roppant kínos estét, egy dögunalom férfival (jaj, de unalmas), aki képtelen volt a rántott hús-sültkrumpli kombón túl létezni; aki képes volt egy korsó alsókategóriás világos sört rendelni magának, nekem meg a „bármit, amit kéreket”, és akinek annyi volt a férfienergiája, mint egy herélt kandúrnak…

Ültem ott, tömtem magamba a vacsorát rágás nélkül, hátha megakad egy „életmentő” falat, és az este további részében inkább valamelyik jóképű sürgősségis fiút nézhetem ehelyett a díszmajom helyett. Nem vagyok megalkuvó fajta, mégis megvártam az este végét, ami a Madarak című horrorfilmnél is szánalmasabbra sikeredett. A benzinkút melletti parkolóban megálltunk, megköszöntem a "lehányt-lefosott" terítőn elköltött, zsírban tocsogó féldisznót, és szálltam volna ki, mire ő, a sörtől - mondtam, hogy hülye vagyok, hisz beültem mellé újra, noha ivott - erőre kapva bezárta az ajtókat. Felbuzdulva a lehetőségen, nyomulni kezdett, amit hamar leállítottam – meséli.

Közöltem vele, hogy nem vagyok kifejezetten az a típus, aki vadidegeneket, autóban, első randin magához enged, különben sem pörget fel a lénye. Én nem tudom, vagy nem hallotta, vagy nem érdekelte, de tovább tapizott, mire én, őszintén bevallom, pofán vágtam. A válasz erre egy állba verés volt könyökkel, szinte rutinból. Kinyitotta az autó zárját, és még rám ordított: Takarodj!

Nem tagadom, hogy ha akár egy vajazó kés is lett volna a táskám mélyén, biz’isten, kibelezem ott, szép komótosan. Kiszálltam és levontam a konzekvenciát. Mára.

Randiznom kell, mert nem szeretnék egyedül megrohadni, így inkább a következő szabályok betartásával teszem ezt:

• Nem ülök be idegen autójába! Soha többé.
• Ha nem vagyok kíváncsi az emberre, akkor csapot-papot otthagyok, és nem küszködöm végig a randit!
• Én választom meg a randi helyszínét!
• Megbeszélem a barátnőmmel is az eseményt, hogy tudjon róla, ha véletlenül eltűnök!
• Nem iszok alkoholt, és ha tehetem, csak üveges italt fogadok el!
• Tartok magamnál egy gázsprayt!

Ez a biztos.

De a bizalmam morzsáit azért továbbra is szétszórom. Mert nem akarok egyedül megsavanyodni…

(Az írás 2017. február 23-án jelent meg.)