Szentimentális típus vagyok. Vannak dalok, versek, idézetek, amelyeket napokon keresztül képes vagyok hallgatni, olvasgatni, mert valamiért megérintettek. Egy rég olvasott idézet járt a fejemben folyton, de nem tudtam teljes valójában felidézni, csak néhány szó jutott eszembe. Nagyon bosszantott, így leültem a gép elé és keresgélni kezdtem. A vágyott idézetet nem találtam, bár nem is kerestem eszeveszettül, ám rábukkantam egy új kedvencre: „Egyszer egy hercegnő felkeresett egy bölcset. Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűjébe olyan bölcsességet, mely a szomorú napokon vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakokban óvatosságra inti. A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt. Egyetlen szót vésett bele: Elmúlik.”

Nagyon megfogott ez a kis történet. Ebben a pár sorban ugyanis benne van minden, ami megmutatja, hogyan kell az életet helyesen élni, megtalálni az arany középutat, végigmenni a ránk szabott ösvényen, még ha akadályokkal teli is.

Mindenkinek az életében vannak szomorú és boldog pillanatok, ez elkerülhetetlen, de nem mindenki életében akad egy bölcs, akinek a jó tanácsaira támaszkodhat.

Így jusson eszetekbe ez a pár mondat a megfelelő pillanatban!

A bánatot engedjétek, a boldog perceket, a szerelmet becsüljétek, mert semmi sem örök!

Még a vadonatúj gyűrűm sem…

(Az írás 2015. december 2-án jelent meg.)