Posza Róbert fotóművésszel nagyon jó beszélgetni. Nem csak a munkái letisztultak, mélyek és egyediek, de a fiatal fonyódi alkotó személyisége is magával ragadó. Szavaiból árad a kiegyensúlyozottság, az életszeretet, harmónia. Pedig nem volt ez mindig így. Az ő példája a bizonyítéka, hogy nincsenek véletlenek, s lehet, hogy épp egy kilátástalannak tűnő, szomorú helyzet indít el bennünket az élethivatásunk felé vezető úton.

IgenÉlet: Fonyódon születtél, azóta is ott élsz. A tó már önmagában kifogyhatatlan ihletforrás. Szerepe volt a Balatonnak abban, hogy a fotózást választottad hivatásodul?

Posza Róbert: Fonyód varázslatosan szép hely. Sokan a művészetek kisvárosának is nevezik. Rengeteg inspirációt tud adni a szépsége és változatossága. Szerencsésnek mondhatom magam, hisz nap mint nap láthatom azokat a dolgokat, amikért más egy éven keresztül gyűjt, hogy egy hetet itt eltölthessen. Jó lenne, ha az itt élő emberek is észrevennék, milyen csodának a részesei, mekkora szerencséjük van, hogy itt élhetnek. Nagyon sokan elmennek egy naplemente látványa mellett úgy, hogy észre sem veszik a gyönyörűségét. Amikor fotózni kezdtem, a magánéletem válságban volt. Kellett valami, amin keresztül kiadhatom magamból a gondolataimat, érzéseimet. Kézügyességem nincs, a festéshez tehetségtelen vagyok, így maradt a fotózás.

Gyönyörű átlagemberek

IÉ.: Ami a válság után az igazi szerelmed maradt. Hogyan tudod kifejezni a benned feszülő érzésvilágot egy fotón keresztül?

P.R.: Egy kép akkor lesz sikeres, ha a képet szemlélő ember egy kicsit elgondolkodik, esetleg átfut a fejében, vajon mi lehetett a fotó előzménye, vagy hogyan folytatódhatna a kimerevített pillanat. Soha nem foglalkoztam a képalkotási szabályokkal, sablonokkal. Szeretek a magam feje után menni. Szeretném mindennek a szép oldalát bemutatni. Mert szinte mindennek van szép oldala is.

IÉ.: Ezért foglalkozol művészi akt készítéssel is? Hogy a szépséget bemutasd? Tulajdonképpen mitől művészi egy akt? 

P.R.: Ez egy nagyon fogós kérdés. Sokan a női szépségideált a magazinok, videóklipek vagy épp a hollywoodi szuperprodukciók „műanyag” szoláriumbabái alapján képzelik el, pedig nem így van. Az csupán egy álomvilág. Aktfotózásaim során nagyon kevésszer dolgoztam eddig „profi” modellekkel, akik ebből élnek. Szinte mindig átlagos nők szerepelnek a fotóimon, olyan nők, akikkel háziasszonyként, anyaként, átlagemberként az utcán bármikor összefuthatunk. Az én aktfotóim ezekről a nőkről szólnak. Minden nőben benne van a szépség. Ezt szeretném ábrázolni. Azt, hogy ez az ábrázolás festményszerű vagy épp fekete-fehér, mindig az aktuális koncepció dönti el.

IÉ.: Könnyű rávenned hétköznapi nőket, hogy levetkőzzenek egy objektív előtt? Mivel tud többet mondani a meztelenség, mégha meg is „komponálod", belehelyezed egy szituációba, mint egy ruhás fotó? Mi az a plusz, amit egy „nude” kép erősebben közvetít?

P.R.: Talán pont a meztelen test szépsége. Két test sosem hasonlít úgy egymásra, mint két tojás, de mindegyikben benne van a szépség, a természetesség. Van két olyan sorozatom – most is dolgozom rajtuk - melyek épp a természetességet mutatják be. Az egyikben egy fényt használva, retus nélkül készülnek a fotók. Ez a legnagyobb kihívás számomra, hisz a modellek úgy mutatják meg és vállalják magukat, hogy tudják, ami a fényképező kijelzőjén látszik, az lesz a végeredmény is. Ebben a sorozatban eddig több mint húsz modell vett részt, 18 és 50 év közötti nők. A másik ilyen témájú sorozatom a vízcseppes. Csupán testrészeket fotózok, melyeken a vízcsepp a téma.

Városi legendák

IÉ.: Hiába különbözőek a modellek, azért biztosan van, aki neked is tetszik. El tudsz vonatkoztatni munka közben egy szép női test izgató hatásától?

P.R.: Ez csupán városi legenda. Aki volt már fotózáson, tudja jól, hogy akkor igen komoly munka folyik. A modellre mindig modellként kell tekinteni, aki segít abban, hogy ötleteinket, fantáziánkat megvalósítsuk, nem szexuális eszközként. Nyilván egy ilyen legenda azért születik, mert voltak „esetek”, amikről a neten, itt-ott lehet olvasni, de azokat az embereket nem nevezném fotósnak. Ahhoz, hogy az ilyen félreértéseket elkerülje egy modell, már az első levélváltáskor kérje el az illetőtől a weboldalának a címét, referenciáit stb. Ezek hiányában nem vehető komolyan a „fotós”.

IÉ.: Szerinted miért vonzódnak az emberek az erotikus képekhez? Hisz a fotók csak egy pillanatot merevítenek ki, nem közvetítenek olyan erős ingereket, mint a mozgókép.

P.R.: Az igaz, de ha egy fotó szépen, gusztusosan van elkészítve, ugyanúgy beindítja az emberek fantáziáját. A mozgóképpel ellentétben, ami egy történetet mutat be, itt a pillanat varázsát kell elkapni. S ha jól kaptuk el a pillanatot, akkor egy erotikus fotó tetszik férfinak és nőnek egyaránt, s az sikernek mondható. Nagyon fontos, hogy egy kép akkor szép és erotikus, ha a vulgaritást, a pornográfiát mellőzi. Természetesen itt sem lehet szoros határokat húzni, hisz nem vagyunk egyformák. Van, akinek két meztelen test már pornográfia...

IÉ.: Te ún. „örömfotózást” is vállalsz. Mit is takar pontosan a TFCD?

P.R.: A TFCD vagy TFP angol mozaik szavak. A Time for CD és a Time for Print szavakból adódnak. Lényege, hogy az ilyen fotózásokon anyagi javak nélkül, csupán az alkotás öröméért, új képekért, a portfólióba készülnek az alkotások. Nagyon fontos tisztázni az ilyen fotózások alkalmával, hogy ezek a képek nem kerülhetnek kereskedelmi forgalomba. A felek azonban használhatják őket előmeneteli, érvényesülési, referencia céllal.

IÉ.: A képeid igencsak sokrétűek. Melyik műfajt szereted a legjobban? 

P.R.: Természetesen az emberábrázolást, hisz úgy tudom a modellt megmutatni, ahogy én látom. Ez lehet „háziasszony fotózás”, glamour vagy épp akt. De természetesen imádom Fonyódot is fotózni, az olyan számomra, mint egy önportré. 

IÉ.: A legtöbb alkotónak, művésznek van egy életmottója. Te mi szerint élsz? 

P.R.: Az életfilozófiám talán, hogy élni jöttünk erre a földre, nem lakni. Kedvenc mottóm pedig Dr. Olofsson Károly Placid atyától származik: „Keresni kell az élet apró örömeit, mert az is van, csak azt nem vesszük észre”.

(Az interjú 2015. szeptember 16-án jelent meg.)