„Ültünk a mólón és néztük, hogy járja a táncát a vízen a fény. Élveztük, mennyire jó ez a sablonos helyzet” – szól a KFT együttes kultikus dala. Azért szeretem ezt a számot, mert visszarepít… Szép emlékek, szép, megélt pillanatok sűrűjébe. De a gyermekkorunkról a maihoz viszonyítva, olyan kevés fotó készült, ezért örülök annak, hogy mindig nálam van egy telefon. :)

Ülünk a Balaton-parton és nézem a kislányomat, amint eljátszik a kavicsokkal, homokkal, bogarakkal. Pakol, locsolgat, beszél hozzám. Nem akarom elhinni, hogy születése óta eltelt három év, és megint együtt nyaralunk, itt vagyunk a Balatonnál. Kellene már megint néhány fényképet csinálni, de a telefonom éppen lemerülőben van, még várok egy hívást, ezért ez a kép, ez az emléktöredék most elmarad, eltűnik.

Aztán bolyongás a part menti fövenyen, levendulaszedés és fagylaltozás, egy-két elkapott pillanat megmarad a telefonomba rejtve. Majd ha hazamegyünk, tényleg előhívatok pár képet, fogadkozom magamban, aztán megint minden megy tovább.

Este baráti beszélgetés, szentjánosbogár kergetés, a kabócák zsongító zenéjének hallgatása; de jó lenne, ha ezeket az illatokat és hangokat is megörökíthetném, de csak egy félbeszakadt gyors felvétel marad a telefonomon arról, ahogy a férjem magyaráz a csillagokról…

Utazás a varázslatos szépségű Káli-medencébe. Minden, minden fényképeznivaló, de gyors az autó, meg már éhesek vagyunk, majd visszafelé fényképezek, mondom magamban, még úgy is lesznek jó pillanatok…

A kicsi, tündéri étterem mesebeli kertjében az én kislányom kócosan és a kis katicás bugyijában futkározik. Igen, ez a kép megmaradt, ez rajta van a telefonomon, ez lett a képernyővédőm és nem hagyom elveszni, nem hagyom kitörölni, nem hagyom elsüllyedni a százezer emléktöredék között. Mert ez volt a mi nyarunk, itt volt hároméves a kislányom és nem csak egy feltöltött Facebook-kép marad, hanem az én emlékem, csak az enyém.