Férfiak most ne olvassanak tovább, vagy ugorják át az első bekezdést! Én szóltam előre.

Amikor megjön a menstruációm, görcsöl a hasam. Mélyen, fájdalmasan. Nem tudok másra koncentrálni, csak a fájdalomra. És olyankor megnyugszom. Annyira fáj, hogy eggyé olvadok a fájdalommal. Feloldódom benne. Néha a testemen kívül érzem magam. Kiver a víz és remegek. Szeretem ezt az első napot. Bármit megcsinálok mellette, ezzel együtt, de ha nem kell, akkor képes vagyok lefeküdni, lepihenni. Amire máskor nem, mert hajt és űz a tettvágy. A menstruációm első napján azonban olyan erős a fájdalom, hogy mindent elnyom, minden mást kiűz. Amikor hajnalban kezdődik, akkor felébredek, s annyira fáj, hogy nem tudok visszaaludni. Olyankor kikelek az ágyból, és sütök egy tepsi süteményt. Ilyenkor van hozzá kedvem. Egy átlagos szombat délután, amikor eltakarítom az ebéd romjait és elmosogatok, már eszem ágában sincs sütit sütni délutánra. Magamtól. Mert ha a gyerekek kérik (nagy bandázás folyik minálunk), akkor kis szünet és egyéb elfoglaltság után nekiállok a palacsintának, császármorzsának, fánknak, kevert sütinek, mikor minek. Ez a fájdalom más, mint bármely másik. Segít alkotni és pihenni is. Kiűz minden feszültséget, frusztrációt, pótcselekvést, sallangot. Ettől a fájdalomtól nem betegnek érzem magam, hanem erősnek a fizikai gyengeségben is.

Van egy fiatal informatikus kolléganőnk, akinek karját és vállát vágásnyomok „díszítik”. Falcolás nyomai. Mindenhez kritikusan álló kolléganőim elhűlve beszéltek nekem ez irányú felfedezésükről. Nem tudták elképzelni, miért tesz valaki szándékosan kárt magában, miért okoz fájdalmat magának. Még mielőtt felsőbbrendűségi érzéseiktől vezérelve nagyon belemelegedtek volna a gúnyos szemforgatásba, megkérdeztem tőlük, tudják-e, hogy aki falcol, az miért csinálja. Már a kérdéstől is döbbenet ült az arcukra. Azért – folytattam –, mert a falcoló az elképesztő mértékű lelki frusztrációját és kínjait a fizikai fájdalommal enyhíti. Elkerekedő tekintettel néztek rám. Tényleg? – kérdezték. És közben láttam a megvilágosodás folyamatát és nézőpontváltást az arcukon. Igen – válaszoltam –, mert az erős fizikai fájdalom elnyomja a lelkit. Szinte jólesik. Az erősebb elnyomja a „gyengébbet”.

Azóta együttérzőbbek vele. Másokkal is. 

Már írtam arról, mennyi különféle eredménye, megnyilvánulási formája, testi-lelki tünete lehet a gyerekkorban szerzett lelki sérüléseknek, pontosabban a sérülések folytán kialakult és alkalmazott sémáknak, maladaptív működéseknek.

A falcolóra, a haját féloldalt kiborotválóra, a mindenét feketére festőre, az ilyen-olyanra általában a bizarr és ijesztő keverékeként tekint a társadalom. Pedig sok hasonló, vagy akár náluk sokkal nagyobb lelki nyomorban élő ember van. Azonban az ő nyomoruk megnyilvánulási formái a társadalom által már normaként elfogadottak, vagy égből pottyant betegségként kezeltek. Kevesen hallják a lélek segélykiáltását vagy keresnek összefüggéseket.