Azt hiszem, hogy az IgenÉlet olvasói elbírják az őszinteséget. Én mint apa most leírom nektek a véleményemet arról, hogy milyen manapság apának lenni. Mert higgyétek el, hogy nem olyan egyszerű. Ennek megértéséhez viszont kell az őszinteség, mert az amerikai filmek fekete-fehér karaktereiből nagyon nem lehet modellezni a valóságot.
Nos, kezdjük ott, hogy szerintem a biológiai evolúció és a kulturális evolúció elvált egymástól. Ez azt jelenti, hogy az ember fizikai, biológiai és mentális adottságai lassabban alakulnak, mint ahogy a kulturális trendek, divatok, filozófiák, irányzatok. Ez véleményem szerint számtalan jelenkori emberi problémát megmagyaráz, de itt most csak az apaságra akarok kitérni. Az állításom a következő: a régmúltban az apákban nem fejlődtek ki a gyermekneveléshez szükséges biológiai adottságok, mivel nem ez volt a feladatuk, így amikor most a kulturális elvárások szerint egyre nagyobb részt kell vállalnunk a csemetéink neveléséből, az számunkra komoly problémákat okoz. Félreértés ne essék, ezzel nem mentegetőzni szeretnék, pláne nem azt állítani, hogy az apák nem imádták a múltban és nem imádják ma is a gyermekeiket, mert ez nem igaz. Imádjuk a gyermekeinket. Nagyon. De ettől még komoly erőkifejtésbe kerül a számunkra, hogyha ugyanazt a minőséget akarjuk biztosítani, mint amire az anyák teljes természetességgel képesek.
Lehet persze az is, hogy csupán én vagyok az ufó, de attól a fajta gyermekjátéktól, amikre az anyukák hosszú órákon át képesek teljes őszinteséggel, türelemmel és odaadással, nekem megfájdul a fejem. Na, nem csak úgy mondom, hanem teljesen konkrétan, szó szerint fáj. Ezen felül egy apuka nem tudja felöltöztetni időjárásnak megfelelően a gyermekét. (1. És akkor a stílusérzék kérdését még szóba se hoztam. 2. Arról nem is beszélve, hogy az apukák többsége még magát sem tudja normálisan felöltöztetni.) Isten ments, hogy bennünket küldjetek el a gyereknek vásárolni. Igazából fogalmunk sincs, hogy pontosan mit is szeret igazán, hányas a ruhamérete, melyik a kedvenc ruhaszíne stb. A nagyobbaknál a lecke megírásának ellenőrzése sem testhez álló feladat, mert mi gyorsan elveszítjük a türelmünket. Szintén biztos, hogy ha a vacsora elkészítése ránk marad, akkor annak a vége főtt virsli, tojásrántotta vagy szalámis kenyér lesz – mondjuk ki: valami megúszós. Esti fürdetés? Na, ha láttatok még koszos lábbal lefeküdni gyereket?! Fogmosás? Ugye ezt ti sem gondoljátok komolyan? És persze helyes lenne az elalvás előtt Benedek Elekkel vagy az Ezeregyéjszaka meséivel búcsúzni, de bocsássa meg a Jóisten, valami ökörködős történet könnyebben megy ilyenkor.
Ezek után persze joggal merülhet fel a kérdés, hogy ha az apa ennyire használhatatlan családtag, akkor van-e egyáltalán jövője, nem idejétmúlt dolog-e, amit a jövő kikoptat majd a társas világból? Mivel sok a válás, a csonka vagy éppen mozaik család, a kérdés egyáltalán nem vicces. Meggyőződésem, hogy apára mindenkinek szüksége van, még az elvált szülők esetén is fontos, hogy a gyermeknek legyen kapcsolata az apjával, vagy egy nevelőapja, aki mintát ad. Mert bár a gyermeknevelés izzadtságos mindennapjaihoz, úgy tűnik, evolúciós szempontból nem vagyunk alkalmasak, ettől még meg van a magunk helye és szerepe. A legtöbbet akkor tesszük gyermekeinkért, ha szeretjük az anyukájukat, megbecsüljük annak fáradozásait, a gyermekünk számára pedig olyan felelős apaképet adunk, amelyhez fiúként idomulni tud, lányként pedig keresni lesz képes azt.
Török Péter
