Olyan jó, hogy felnőttem! Olyan jó, hogy végre tudom, mit akarok, hogy kivel akarom és azt is, hogy miért és meddig. Felelősséget vállalhatok, még akkor is, ha kínos, ha nyomorult érzés, ha nyűg, ha a hátam közepe. Ha probléma van vele, megoldhatom. Döntenem kell az életemről, s ez jó, de meg kell érni hozzá.

A felnőtté válás nem köthető 18 szál gyertyához, vagy a személyi igazolvány hosszabbításának dátumához, még csak a szülői házból való kirepüléshez sem, vagy az első munkahelyi iroda elfoglalásához. Nehéz helyzetek, bosszúságok, tragédiák, pofonok, akár szószerinti pofonok kellenek hozzá, hogy az élet valódi fogalma komollyá váljon az emberi elmében, hogy helyére kerüljenek a mozaikok. Azok a mozaikok, melyeket jobb a helyükön kezelni, ha teljes életet kívánunk élni.

Felnőni nem mindenki képes, még akkor sem, ha az élet edzi. Papírforma szerint végigjárjuk a majomlétrát, lázadunk, szájalunk, csalódunk, menekülünk, sebeket nyalogatunk, de nem futunk bele ugyanazokba a helyzetekbe, hibákba tízszer. Alapesetben. Mert változunk, érünk, komolyodunk, és mert ha többször megismételünk egy hibát, az már többé nem hiba, hanem döntés.

Van, aki képtelen kinőni az „élet császára vagyok!” életérzésből. Nem számít a kor, a felelősségvállalás, a gyerekek, a törvény és a hatóság. Számtalan barátom ragadt a múltban, én haladtam, fejlődtem, de ők nem követtek, nem tartottak velem. Megtettünk mindent, amit bizonyos korokban meg kell, vagy meg lehet. Habzsoltuk az élvezeteket, kihívtuk a sorsot, nem számított se pénz, se idő, se következmények. Koktélozni jártunk esténkét, alvás nélkül, beállva dolgoztunk másnap, munka után ott folytattuk, ahol elkezdtük, napokig szinte azt se tudtuk, hol vagyunk.

Seftelni jártunk Szlovákiába, az autóban aludtunk, addig, míg vártuk az alvilág embereit, piáltunk, futottunk, menekültünk a késelések elől. Csajoztunk a szlovák diszkóban, az olcsó lányok csak úgy zsongtak körülöttünk, aztán a fickóikkal verekedtünk értük, összeverve ültünk a szlovák fogdán, leköpve, megalázva, betépve, mi mégis nevettünk csak széttárt karral. Loptunk bevásárlóközpontokból kisüveges piákat, és a dagadt biztonsági őrrel kergetőztünk, fizettünk „lányoknak” a szexért, na, innen nem szaladtunk el. Nyaralni jártunk pár darab ezressel, vonatra ültünk, stoppoltunk, kéregettünk az esti piáláshoz, a napi hotdoghoz, egy darab hátizsákkal, okmányokkal indultunk útnak, és boldogok voltunk.

A sztorinaplóm vaskos, tele élményekkel, amiket megéltem, és amiket sohasem feledek. Nehéz utat jártam be, de semmit nem csinálnék másképp. Hibáztam, törvényt szegtem, ÉLTEM, de megérkeztem. Megérkeztem arra az útra, amelyen már haladni szeretnék. Semmit nem csinálnék másképp. Vagyis mégis: a barátaimnak fognám a kezét, hogy ezen az úton is együtt haladhassunk.