Fitness Junkie: „A kanapékon búsladozó nőkből amazonok lettek”

okt. 1., 2015

Fitness Junkie: „A kanapékon búsladozó nőkből amazonok lettek”

A Fitness Junkie egy 34 ezer fős közösség a Facebookon. Megálmodója, Simon Alexandra rendkívül inspiratív edző, aki különleges érzékkel mozgatja online csapatát. Posztjai motiválnak, felhívják a figyelmet az egészséges táplálkozásra és utat mutatnak a sportolni vágyóknak, legyenek azok kezdők, haladók vagy profik. Szandra folyamatosan a megújulásra törekszik. Talán ez lehet a titka?

IgenÉlet: Ha azt mondom, Fitness Junkie, 34 ezer nő kiált fel egyszerre a számítógép mögül. Hogyan született az ötlet, hogy egy online közösséget hozz létre a sportolni vágyóknak?

Simon Alexandra: A Fitness Junkie anno az én utamat szerette volna bemutatni. Több évvel ezelőtt nem éreztem jól magam a bőrömben, szerettem volna változtatni ezen. Soha nem voltam túlsúlyos, de talán éppen ezért jó példa vagyok arra, hogy a vékonyság nem egyenlő az esztétikus alakkal. Nézhetünk ki bármennyire jól, ha belül nem vagyunk rendben, akkor nem ér az egész semmit. Akkora lelki válságba kerültem, hogy egy ideig nem is posztoltam semmit. Belevetettem magam a sportba, az egészséges táplálkozásba, elvégeztem egy edzői tanfolyamot és végre napi 24 órában a szenvedélyemnek élhettem. Ekkor indult el az oldal igazán, már Fitness Junkie névvel.

IÉ.: Mi volt az elsődleges célod ezzel?

S.A.: Edzőként számomra a legfontosabb, hogy a vendégeim úgy érezzék, mindenben mellettük állok. Székesfehérváron tartom a saját magam által kreált komplex edzéseket, amelyeknek célja, hogy fittek, energikusak legyünk és természetesen az is, hogy megszabaduljunk a felesleges kilóktól, s egy a hétköznapokban jól funkcionáló, formás testet kapjunk. Minden edzésen én vagyok az első a teremben és én is vagyok az utolsó, aki elhagyja azt. Fontos, hogy a vendégeim barátként, segítőként tekintsenek rám, hiszen a fogyás sokkal inkább lelki dolog. A kitartáshoz kell, hogy szorosabb kapcsolat alakuljon ki köztünk és tudjam, éppen milyen útmutatásra van szükségük az adott élethelyzetben. Rengeteg időt töltöttem el azzal, hogy minden vendégemnek elmondjam, mikor és mit egyen, mivel tudja a fogyást elősegíteni, így több átfagyoskodott (sokszor még az udvaron is fél órát beszélgettünk erről a téli hidegben) beszélgetés után úgy gondoltam, egyszerűbb, ha leírom ezeket, így bármikor elővehetik és mindenkinek elérhető.

Kihívásokkal önmagunk legyőzéséért

IÉ.: A „junkie” szó azt jelenti, drogos...

S.A.: Tudom, nem illik éppen az egészséges életmódhoz, de számomra ezt jelenti a mozgás, az egészséges életmód. Amikor lelkileg mélyponton voltam, az edzésekkel töltött idő volt az, amikor semmi nem bántott, amikor felszabadulhattam a hétköznapok nehézségei alól. Ez a mámoros egy óra aztán szépen lassan az egész világot jobbá tette. Ezért lettem én függő és szeretném megmutatni, hogy a fitnesz nem a kockás hasról, nem egy méretről, nem egy elvárásról szól, hanem a boldogabb énünk megtalálásáról.

IÉ.: Kikből áll a vendégköröd? Fiatalok, idősebbek?

S.A.: Többségük dolgozó édesanya, aki heti kétszer tud eljárni hozzám. Ezek a mi boldog óráink. Viszont én mindenkinek ajánlom, hogy ha teheti, akkor próbáljon meg hetente háromszor egy órát mozogni. A harmadik „edzést” a kihívások jelentették nekik. Azért is járnak edzeni hozzám, mert számukra otthon, egyedül edzeni nem igazán motiváló. Azt gondoltam, hogy ez egy jó módja annak, hogy szépen lassan rászoktassam őket a mozgásra. Kihívás! És ők mind olyan nők, akik imádják a kihívásokat, ezért hihetetlen buzgalommal csinálták.

IÉ.: Jó, hogy említed a kihívásokat! Én is végigcsináltam már veled egy párat otthon, és megmondom őszintén, megküzdöttem vele. Milyen koncepció alapján állítod össze az egyes programokat?

S.A.: Szeretnék különbséget tenni a 30 napos kihívások és az edzésprogramjaim között. A kihívásokkal indult az oldal. Ezek általában egy alapgyakorlatot tartalmaztak, amelyet bárki el tud sajátítani. Minden nap egy kicsivel emeltük az ismétlésszámot és a lényeg annyi volt, hogy 30 napig ki kell tartani. Ezzel a célom egyértelműen az volt, hogy felállítsam az embereket a kanapéról. Valamit elkezdeni nagyon könnyű, viszont csak a kitartás hozza meg az eredményt. Szépen lassan egyre komplexebb kihívások voltak, egyre több időt vettek igénybe és a kanapékon búsladozó nőkből heti több napot sportoló amazonok lettek. Persze, mondhatnám én mindenkinek azt, hogy heti ennyiszer sportoljon, mert az a hasznos. Viszont sokan nem tartanának ki mellette, így nem érne semmit. Szerintem az a hasznos, ami mellett az ember ki tud tartani. Az elején naponta 10 perc a kihívások által a hasznos idő, és biztos vagyok benne, hogy valamilyen pozitív változást fogsz tapasztalni, ami nem feltétlenül fizikai változás. Lehet, hogy csak büszkeséggel fog eltölteni, hogy kitartottál, lehet, hogy rá fogsz jönni, bírnál jóval többet. Lehet, hogy csak hatalmas lökést ad az, hogy a gyermeked büszkén mondja: „Anya minden egyes nap tornázik!” Ezer történetet olvastam, amiért nagyon hálás vagyok. Az én feladatom az, hogy végigvezessem az embereket ezen az úton.

IÉ.: Hosszabb távon is tudsz segíteni?

S.A.: Most már van 12 hetes otthoni edzésprogramom, amely úgy lett megalkotva, hogy a túlsúlytól szenvedők, a régóta nem sportolók, de akár az aktívan edzők is megtalálják benne a kihívásokat. Ez egy nagyon jó kiegészítője a táplálkozási programomnak, amely mostanra hihetetlen népszerű lett, rengeteg csodálatos átalakulás szemtanúi lehettünk. Nem kell kalóriát számolgatni, nincsenek benne drága alapanyagok, szinte mindent lehet enni (még csokit is), csak mértékkel. A 12 hetes edzéstervem mellett van egy 30 napos otthoni popsi programom is, ami egy nagyon intenzív, de annál élvezetesebb program.

IÉ.: Hogyan tudod aktivizálni, megmozgatni a közösséget?

S.A.: Több szempontból sem egyszerű ez. A Facebook egyre inkább hanyatlóban van. Sajnos (néha szerencsére) én mindent szinte egyedül csinálok az oldallal. Nem hirdetem, nincsenek mögöttem szponzorok, így nagyon nehéz a mai reklámközpontú Facebook-világban elérni az emberekhez. Mindezek ellenére én próbálok mindig valami újat adni. Újabb kihívások, receptek, Instagram, Youtube blog, ahol őszintén beszélek az én utamról, a fogyásról, az ezzel járó harcról. Ezek mind próbálkozások és erőfeszítések arra nézve, hogy igazi közösséget tudjak teremteni. Rengeteget tanulok, olvasok, hogy megértsem, hogyan kell a túlsúlyos emberekhez közelednem, mik lehetnek a motivációk.

"Junkie"food

IÉ.: Igazi, összetartó közösség ki tud alakulni egy ilyen közegben? Mennyire számíthatnak egymásra a tagok?

S.A.: Természetesen ez soha nem lehet olyan, mint egy személyes kapcsolatokon alapuló közösség, de ami számomra fantasztikus, hogy a közel több mint 2 év alatt az egy kezemen meg tudom számolni, hány negatív komment volt az oldalon. Azt gondolom, hogy a mai világban ez szinte csodának számít. Nagyon hálás vagyok azért, hogy egy ilyen pozitív közösség alakult ki. A programjaim csoportjai viszont igazi szuper motivációs társaságot alkotnak. Minden nap posztolják a receptjeiket, amik beleillenek a táplálkozási programomba. A csoportok tele vannak inspiráló képekkel, üzenetekkel és természetesen az aznapi edzésekkel. Itt soha nem volt még egyetlen negatív megnyilvánulás sem, ami hihetetlen, tekintve, hogy rengetegen vannak ezekben a csoportokban és nagyon aktívak is. Mindenki egy emberként örül az átalakulásoknak, így még azok is megnyílnak, akik korábban soha nem tették volna ezt egy közösségi oldalon. Szerencsés vagyok. Mindig ez jut eszembe, ha ezekre a csoportokra tekintek.

IÉ.: A táplálkozás tekintetében mik az alapvetéseid?

S.A.: Erről készítettem egy három részes vlogot, amit ajánlok mindenkinek. 10+1 dolog, amit bárcsak tudtam volna, mielőtt életmódváltásba kezdtem. Lenne ezer ilyen és csak a táplálkozással kapcsolatban. Ellenzem a koplalást, mert pontosan a saját példámon tudom, semmi jóra nem vezet. Az egészséges táplálkozáskor semmiről nem kell lemondanunk – ezt szeretném az Instagram fotóimmal, ételeimmel is megmutatni. Sokan azt gondolják, hogy ez lemondásokkal jár. Igen, a fitnesz versenyzői lét, a totális kockás hasak, amiket sokan a képeken látnak, azok igen. Én nem ezeket a nőket képviselem, és azt gondolom, hogy egy hétköznapi, dolgozó embernek nem is ezeket kell követnie. A formás, fitt testhez az egészséges étkezés elegendő, ami a mértékletességen, a megfelelő alapanyagokon és az egyensúlyon múlik. Szoktam mondani, hogy vannak olyan napok, amikor meg sem mozdulnék és megennék egy fél pizzát, míg a másik napon reggel edzéssel kezdek és salátát eszek csirkével. Ezt hívják egyensúlynak. Azt gondolom, az a lényeg, hogy tudjuk, minek hol a helye, és az adott nap hozzuk ki magunkból a legtöbbet.

IÉ.: Egy edzőnek pszichológusnak is lennie kell egyben. Te hogyan ápolod a lányok lelkét, hogyan tudod motiválni őket, ha holtpontra kerülnek?

S.A.: Az én feladatom az, hogy őszintén beszéljek a saját problémáimról. Nem vagyok jobb, nem vagyok több. Csak többet megéltem és többet láttam ezen a téren. Azzal tudok talán a legtöbbet segíteni, hogy adom önmagam a hibáimmal, a kétségeimmel, a lelkesedésemmel és a kitartásommal együtt. Én azt szeretném, ha tudnák az emberek, hogy ez nem könnyű út, de maximálisan megéri. Tudok motiválni azzal, hogy megmutatom, mit érhetnek el, ha kitartanak („előtte-utána” fotók), tudok írni az érzéseimről, amelyből érzik, hogy nincsenek egyedül. Megadom az összes eszközt arra, hogy elérjék a céljaikat. Szerintem ez nagyon sokszor már önmagában motiváló. Ezer és egy trükköm van a motiválásra, de egyik sem fog működni, ha valaki nem érett meg erre. Tudom, hogy talán érzéketlenül hangzik, de rengetegszer tapasztaltam, hogy enélkül sajnos nem érjük el azt, amit szeretnénk. Ha ez megvan, akkor válik nagyon fontossá - ahogy az összes programomnál ezt tartottam szem előtt -, hogy örömöt okozzon ez az út. Mert csak így fog életmóddá válni.

A programokról bárki bővebb tájékoztatást kaphat a fitnessjunkiehu@gmail.com email címen.

Szilvási-Kassai Eszter

IgenÉlet

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások