Pár napja felszálltam a buszra, amelyikkel mindennap utazom. Felszállt egy három fős társaság. Végigrobogtak a csomagjaikkal a buszon, mindenkit fellökve, miközben a telefonjukból ordított a mulatós (zenének nem nevezném). A busz elindult. A sofőr bejátszott egy figyelmeztető hangfelvételt, amiben a hangos zene kikapcsolására kérte a renitens utasokat. Mire a terebélyes nőnemű kikérte magának: “Há nehogymá’ ne hallgassak zenéééét???!!!”.

A busz pedig az első megállónál megállt nyitott ajtókkal és addig nem volt hajlandó továbbmenni, amíg a “tisztelt utasok” nem változtatnak a viselkedésükön. A mulatóst tovább ordibáltatták, kikérték maguknak ezt a bánásmódot, majd amikor már az utasok is nemtetszésüknek adtak hangot, még jobban lázadtak. Pedig az utazási feltételek világosan kimondja, hogy tilos zenét más számára hallható, zavaró módon hallgatni. Amikor néhányan rákérdeztek, van-e jegyük, bérletük, természetesen nem kerültek elő a viteldíj megfizetését igazoló papírdarabkák. Pedig anélkül nem is szállhattak volna fel a buszra. De tulajdonképpen nem is érdekelt volna senkit, ha felszállnak és szép csendben leülnek. És akkor elhangzott a varázsmondat a zenekedvelő hölgyemény foghíjas szájából az egyik utas felé: “Há’ fajgyűlölő vagy?” - hangosan, felháborodott hangsúllyal. Bravó! Ha elfogytak az érvek, játsszuk ki a fajgyűlölő kártyát!

Tudom, hogy ez mostanában nem “píszí”, de uram bocsá’, cigányok voltak. Ami tökre nem érdekelt volna senkit. De ők addig nem jutottak el a gondolkodásban és a megértésben, hogy nem velük, nem a személyükkel volt a baj, hanem a viselkedésükkel. Hogy egy egész busznyi utas szenvedett a primitív muzsikájuktól, meg attól, ahogyan beterítették és uralták az egész teret. Az pedig végképp érthetetlen számomra, hogy a kérdésében miért nevezte önmagukat külön “faj”-nak. Eleve azt sem bírom, ha a kutyákra vonatkozóan kérdezik meg, hogy “fajtiszta”-e. Naná, az utolsó játszótéri keverék is fajtiszta. Mivel a faj maga a kutya. Nálunk embereknél pedig a “faj”, az maga a homo sapiens, azaz értelmes ember, ezen belül pedig a mai ember, a homo sapiens sapiens az alfaj. A zenekedvelő hölgy pedig eleve kiírta saját magukat ebből a körből. Nem mi, többiek, hanem ő maga tette ezt meg. És nem, nem vagyok “fajgyűlölő”. Életem során számtalan jó és rossz emberrel találkoztam. Sok kivételesen jólelkű, csodálatos cigány ember is volt közöttük.

Vannak “fajok” amiket nem szeretek: a békákat például ki nem állhatom. De ettől még nem hiszem, hogy “fajgyűlölő” lennék. Igaz, hogy a világ minden más népénél jobban szeretem a sajátomat, a magyar népet, de engedtessék meg nekem. Hiszen a világon minden édesanya közül a sajátját szereti legjobban az ember, kevés kivételtől eltekintve. A saját focicsapatát, a saját testvéreit, a saját barátait. Ez természetes. Miért természetellenes, ha én éppen a saját népemet szeretem a legjobban? A hazaszeretet és a magyarság szeretete nem egyenlő sem a fajgyűlölettel, sem a fasizmussal, sem a nácizmussal. Tegyük már helyre a dolgokat! Ne kelljen amiatt mentegetőznöm, hogy szeretem a hazámat és jót akarok ennek a sokat szenvedett országnak! Ettől még nem akarok megsemmisíteni, kiűzni innen senkit. De azt elvárom, hogy mindenki tudjon homo sapiens módjára viselkedni. Pláne, ha nem bérből és fizetésből él, hanem jó eséllyel éppen a busz többi utasa, a munkából hazasiető emberek tömege tartja el. Mert azt ugye senki sem gondolja komolyan, hogy akik azt hiszik, hogy nekik minden alanyi jogon jár és a muzsikáját köteles egy busznyi ember hallgatni, az majd éppen a munka világában jeleskedik? Ne legyünk naivak.

Sajnos a legtöbb ilyen esetben a buszsofőrök nem tesznek semmit, csak hagyják szenvedni a többi utast. Talán éppen azért, hogy ne érje őket a “fajgyűlölő” vád. A mi sofőrünk azonban karakán ember volt, innen is köszönet és pacsi neki. Leszállította a díszes társaságot. A busz rendje helyreállt. Mind fellélegeztünk.