Alacsonyabb létformák

Létezik ez a hely. Ahol az irodaházban a futárok csak egy hátsó ajtón közlekedhetnek ki-be az épületbe, amikor a recepcióra hoznak valamit (például hivatalos küldeményt vagy ebédet, csomagot a dolgozóknak). Ha egy gyakorlatlan futár a főbejáraton keresztül lép be az épületbe, azonnal felvilágosítják a szégyenpírban égő biztonsági őrök, hogy a vezetőség rendelkezése szerint ez itt nem szokás, s már a hátsó ajtón keresztül tessékelik ki. Mert hogy is néz ki egy motorozáshoz vagy kerékpározáshoz öltözött futár a futurisztikusra dizájnolt aulában a sikeres cégnél? (Amelyik büszke a társadalmi felelősségvállas nevű programjára: kerítést fest óvodákban, faültetést szervez hátrányos helyzetű térségekben…) Mennyivel jobban mutat a rövid szoknyás, sonkáit magas sarkúban dobáló negyvenes, amint mutatós táskájával végigdübörögve az aulán majdnem átesik a forgókaron a lift előtti beléptető kapunál! Vagy a munkát egyedüli felelősségi körnek tekintő huszonéves fiú, aki épp tücsöknek öltözött a Pinokkióból, mert a cicanadrág zakóval most nagyon trendi! Nekik nem kell a hátsó ajtón osonniuk. Milyen dolog, hogy munkájukat végző, munkájukhoz öltözött embereket eldugunk a kényes szemek elől? Mire kényesek ezek a szemek? Miféle emberek miféle szemei ezek?

Az autó fontos – és más?

Én be nem tudnék ülni egy ilyen autóba – hangzik el gyakran azok szájából, akik meglátják a férjem autóját vagy az enyémet. Én egy 12 éves Suzukit nyüstölök, a férjem egy 18 éves Mazdát. Avulásra gyakorlatilag nem költünk. A Suzuki pici, mindenhol elfér, s automata, így nagyon könnyű vele a hegyoldalakon közlekedni, parkolni. Ha bármit cserélni kell benne, röhejes az ára. A Mazda picit rozsdásodik már. Mindkét autó abszolút megbízható. Nekem fontos az, hogy milyen az autóm – teszik még hozzá. Tényleg? És hol is laksz? Miben is? Te hogy tudsz ott lakni, ahol laktok? Én nem tudnék ilyen helyen lakni, nekem nem lenne elég jó – vághatnám rá, de nem teszem. A napokban a születésnapomon egy körforgalomra néző étteremben vacsoráztam a férjemmel. Elképesztő volt az a géppark, ami leözönlött a Rózsadombról. Sok-sok (tíz)millió forint forgott mindig egyszerre benn a körben. Szeretem az igényeset, a szépet, autóban is, félreértés ne essék. Azonban súlyozom, mi fontos, mi fér bele a keretekbe. És persze azt is: milyen áron, s tényleg fontos-e. Rengeteg dolog van, ami nélkül lehet emberhez méltó életet élni. Általában is, sokkal egyszerűbben lehetne élni. Szerencsére, egyre többen jönnek rá erre, s váltanak. És sokan, bár szinte akármit megenged(het)nek maguknak, mégsem képesek emberhez méltó életet élni. Egy szép és drága autó láttán néha elgondolkodom: ha ilyen az autó, akkor miben lakhat? Ilyenkor valami szépséges házat képzelek magam elé gyönyörű környezetben. Ugyanakkor azt tapasztalom: az autó gyakran jóval többet mutat, mint a lakás, illetve a környék, amit megengedhet magának. Persze, azt nem látják nap mint nap vadidegenek. Én nem tudok mit kezdeni azzal, ha valaki az autóm alapján akar beskatulyázni. Az autóm alapján. Beskatulyázni. Ez nem engem minősít.

Mit tanítsunk a gyerekeinknek?

Hitelesnek, őszintének lenni, azt hiszem, nem olyan nehéz. Jó döntéseket hozni, változtatásokat a megfelelő időzítéssel meglépni – elkerülni azt, hogy túlságosan sokáig maradjunk benne valamiben, vagy idő előtt kiugorjunk valamiből – nagyon nehéz. Alázattal viselni helyzeteket, de nem megalázkodni. Méltóságunkat megtartani, de a hirtelen és meggondolatlan lépéseket elkerülni. Hol húzódik a határ? Anyagilag stabilnak lenni… számít-e, miből vagy mindegy? Hogyan tudunk nekik jó példát mutatni bátorságból, önazonosságból, s közben felelős döntéseket hozni?