Hallgat a felszín, fecseg a mély - homeopátiával a bajok ellen

júl. 26., 2015

Hallgat a felszín, fecseg a mély - homeopátiával a bajok ellen

Soha nem voltam az a típus, aki gyógyszert vett be, ha itt-ott nem volt kerek. Általában megvártam, amíg elmúlik, hisz igen jól tűröm a fájdalmakat. Ennek a lelki okát elemezni most messzire vezetne, ha már a homeopátiánál tartunk, talán majd máskor. Fájdalmat csak az olyan erős görcsöknél csillapítottam, amikor már az ájulás kerülgetett, vagy szó szerint elájultam.

Négy éve azonban ledöntött a lábamról az influenza. Iszonyatosan köhögtem, s amellett, hogy marékszámra szedtem az antibiotikumot, ellentmondást nem tűrő orvosi tanácsra naponta háromszor jól lehűtött vízben feküdtem a lázcsillapítókra fittyet hányó, negyven fokos lázammal, kereken egy hétig. Hogy ilyen magas lázzal milyen rosszul tud lenni az ember, arra most nem térnék ki! Egy hét után elhagyhattam a hűtőfürdőt, „elég volt” a lázcsillapító.

Ezt harmatgyengén, de a javulás jeleként értékelve boldogan újságoltam az orvosnak, aki a vizsgálat után közölte, hogy kétoldali tüdőgyulladásom van, szedjem az újonnan felírt antibiotikumot, és pár nap múlva röntgeneztessem meg, lássuk, miként javul. Hosszú hetek teltek el, hetente kétszer fél napot ücsörögtem a klinikán, ahol minden alkalommal elmondták, hogy ebbe bele szoktak halni. A röntgenkép alig-alig mutatott javulást, próbálgattak rajtam mindenféle antibiotikumot, időnként egyszerre kettőt is - a patikában meg csak hüledeztek, miket váltok ki. Úgy „ugattam”, hogy aludni sem bírtam, a végén már szteroidot kaptam köhögéscsillapításra. Ekkor még nem sejtettem, mit teszek a szervezetemmel.

Az alagút meg a fény…

Állapotom akkor kezdett javulni, mikor felkerestem egy természetgyógyászt. Hogy milyen módszerrel gyógyít? Nos, akinek a homeopátiától feláll a szőr a hátán, ettől aztán még a haját is kitépné.

A klinikai tüneteim javultak, a köhögésem azonban még hónapok múltán is olyan kellemetlen volt, mintha egy radiátoron huzigáltak volna csavarkulcsot. A munkahelyemen ezt „nagyon értékelték”. A szteroidtól ráadásul ragyás lett a képes felem és ótvaros, viszketeg a fejbőröm, csomókban hullott a hajam. Kétségbeesve kerestem fel a tuti megoldásként ajánlott egyetemi tanár bőrgyógyászt a magánrendelésén. Tíz percenként váltották egymást nála a páciensek, alkalmanként tízezer forintért. Én is kitöltöttem a szigorúan rám szabott időkeretet, mely alatt annyit tudtam meg, hogy két hétig szednem kell a tetraciklin tartalmú antibiotikumot, illetve, hogy a felírt szteroidos (!) pakolással már „egész életében” (mármint az enyémben) kenegetni kell a buksimat heti két alkalommal. Akkor még „becsületesen” ráálltam a kezelésre: a helyzet két hónap alatt minimálisan javult, de kitartó voltam.

Ekkor botlottam bele – szó szerint – a homeopátiás orvosba. Miután elküldtem neki a kitöltött – 30 oldalas – homeopátiás adatlapomat, amelyben a születésem körülményeitől kezdve a gyermekkoromon át az összes korábbi betegségem, azok kezelési módjai, házasságom részletei és gyakorlatilag az élettörténetem zanzásított változata szerepelt, már amire emlékeztem, egy kétórás beszélgetés után javasolt nekem homeopátiás készítményt, azzal, hogy legyünk rendszeres telefonos kapcsolatban, miként alakulnak a tüneteim. Ettől a perctől elhagytam a szteroidos fejpakolást. Több mint négy év telt el azóta.

Már csak azt

Az elmúlt négy évben családunk minden tagja a homeopátiás orvost keresi fel, bármi testi-lelki baja van. Kigyógyultunk mi már homeopátiával influenzából, mellhártya-gyulladásból, mononukleózisból, az összes taknyos-köhögős téli betegségből, hörghurutból, aftából, nőgyógyászati fertőzésekből, 20 éves napallergiából. Lázat (volt belőle bőven) az elmúlt négy és fél évben kizárólag homeopátiával csillapítottam.  Amikor a fiam alkati szert kapott, utólag azt a visszajelzést kaptam az óvodából, hogy „hozta” az összes jelenséget, amit a homeopátiás orvos előrevetített az alkati szer hatásaként.

Amikor fentebb azt írtam, hogy csak a tüdőgyulladásom után találkoztam először a homeopátiával, valamiről megfeledkeztem. Már korábban is találkoztam vele, csak nem figyeltem fel rá… Ugyanis amikor közelgett a fiam születésének időpontja, a nőgyógyász a kezembe nyomott egy homeopátiás golyócskákkal teli fiolát, s elmondta, hogyan szedjem. Akkor még nem tudtam, de a fiolányi golyócska azt volt hivatott elősegíteni, hogy amikor megindul a szülés, megfelelő legyen a „tágulás”, a szülést ilyenformán „meggyorsítsa”. Nos, minden pont így zajlott. Onnantól kezdve, hogy reggel elkezdődtek a fájások, három órán belül elfolyt a magzatvíz. Ekkor bementünk a kórházba, ahol kértem volna fájdalomcsillapítót, mondván, hogy „estig” ezt én nem fogom így bírni, de az volt a válasz, hogy már nem érdemes, mert látják a fejét, s ebben a pillanatban már ki is akart jönni a világra. Még jó, hogy beértünk, olyan gyorsan zajlott minden. A gyereknek a szülés közben szerzett véraláfutásait, a besárgulását, s később a súlyos mellgyulladásomat ugyancsak homeopátiával kezelte ki.

Ássunk mélyre!

Ennek az írásnak nem témája azt boncolgatni, hogy a homeopátia a nyugati tudomány mai állása szerint érthető-e, magyarázható-e. Azt azonban tudom, hogy nálunk eddig még mindig működött, kizárólagosan, allopátiás (hagyományos orvosi) készítmények nélkül. Ehhez persze elengedhetetlen volt a rendszeres konzultációs lehetőség egy minket emberi és családi körülményeinkben is jól ismerő homeopátiás orvossal. S ha a tünetek lassan vagy nem akartak javulni, akkor ún. alkati szerhez nyúltunk, és kerestük az okát a lelkünkben és körülményeinkben, mitől betegedtünk meg. Hiszen minden betegség mögött található lelki ok, megoldandó probléma.

Abban az időben, amikor fiamnál beszédészlelési, hangtévesztési problémát állapítottak meg 5 évesen (azóta ezt is „kikezeltük”), azt mondta nekem valakivel kapcsolatban, aki számára meghatározó személy: „Anya! Ne hallgass rá! Ha kell, fogd be a füledet, én is úgy szoktam!”

Egyes nevelési, oktatási intézményekben már tisztában vannak az ilyen típusú összefüggésekkel, és alkalmazzák ezt a tudást rendszerszinten is. Például már a jelentkezési lapon rákérdeznek az olyan „beszélő” jelenségekre, mint a hallásprobléma, gyulladásos fülbetegség, egyéb betegségek megléte, alvási szokások, testi-lelki-fejlődési sajátosságok, alkati tulajdonságok. Hiszen ezekből pontosan tudják, milyen hatások érik a gyereket. Előfordul az is, hogy azt a gyermeket, akinek viselkedése zavarja a többi gyermeket a csoportban, nem tanácsolják el az intézményből, amennyiben a szülők vállalják a pár- vagy családterápiát, mert egyértelmű, hogy a gyermek a családi dinamika miatt sérül és viselkedik zavaróan (a többi gyerekkel pedig megértetik, hogy az osztálytársuknak problémái vannak és türelmüket, megértésüket kérik).

Számos egyéb kiváló módszer létezik, mely arra alapoz, hogy a világban minden mindennel összefügg, minden gondolat, tett energetikai és egyéb hatással bír, s az embert is testi-lelki egészként és méltóságában, a világgal való kölcsönhatásában szemlélik. Ezek a módszerek olyan esetekre is megoldást adnak, amelyekre az úgynevezett nyugati orvoslás – szemléleti korlátok miatt (és akkor most az anyagi- és lobbikérdésekre nem térünk ki) – nem képes.

Nos, lehet azt mondani, hogy a homeopátia - és egyéb, a nyugati orvosláshoz képest alternatív módszer – a jelenlegi tudományos ismeretek szerint nem gyógyíthat, a tények azonban ellentmondanak ennek. A poszméh sem repülhetett még néhány évtizeddel ezelőtt az akkori természettudományos ismeretek szerint. A poszméh azonban ezt nem tudta és repült. Repül ma is.

 

Cserhalmi Ágnes

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

IgenÉlet

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások