Egy hete várok arra, hogy a nagy botrányt kavart UNICEF kampányvideók kapcsán az UNICEF, illetve a filmkészítők részéről valaki megszólaljon.
Sokat gondolkodtam azon a legjobb szándékkal: milyen feltevés, koncepció vezethette a készítőit ezeknek a kisfilmeknek. Létező jelenségekről szólnak, de ebben a formában kifejezetten felnőtt tartalommal bírnak: a bántalmazott gyerekeknek a problémáikkal való teljes magukra hagyását jelenítik meg, s mint ilyen, a felnőttek felelősségét vetik fel. Nem lehet valódi célja ezeknek a filmeknek, hogy gyerekeknek adjon ötletet (vagy ha igen, az teljes tévút), hogyan bújjanak el a szekrényben, amikor apa keresi őket az ágyukban (finom utalás…), vagy hogyan védjék a fejüket, hasukat – párnázzák ki magukat és a környezetüket – az apai ütések ellen. S mintha ezeket el kellene tűrniük, vagy inkább „trükkösen” túl kellene élniük a gyerekeknek, akik maximum egymás tanácsaira számíthatnak, nem érdemes segítséget kérniük. Ezért kifejezetten károsnak tartom ezeket a kisfilmeket mozikban gyerekfilmek, mesék előtt levetíteni, vagy egyáltalán bármilyen módon gyerekek számára elérhetővé tenni.
A másik probléma a kisfilmek egyoldalúsága. Mintha csak apák bántalmaznának, s anyák, nagyszülők, rokonok, pedagógusok stb. nem. Mintha a bántalmazásnak leginkább csak ezen formái léteznének, s egyebek nem. Pedig tudjuk, hogy nem így van. Az arányokról – a bántalmazás általában férfiakhoz vagy nőkhöz köthető-e nagyobb mértékben, s mely bántalmazási formák jellemzők egyik vagy másik csoportra inkább – most nem szeretnék vitába bocsátkozni, mert az félrevinné a probléma érdemi tárgyalását. Azt pedig már csak nagyon óvatosan kérdezném meg: ha Szita Bence tragédiája nem elsősorban egy nőhöz kötődött volna, hanem férfihez, akkor is csendben maradtak volna azok a civil szervezetek, akik a bántalmazás és erőszak ellen általában felemelik a hangjukat?
Létezik számos olyan nyilvánvaló és alattomos bántalmazási forma, amelyet bármilyen felnőtt elkövethet, és el is követ. S van, amely leginkább egyes társadalmi csoportok tagjaira jellemző, szociális és egyéb hátterük hasonlóságára tekintettel. Továbbá, ha már figyelemfelhívás, akkor pont a bántalmazás társadalmilag kevésbé annak tekintett, ám annál károsabb, rombolóbb formáira is fel kellene hívni a figyelmet. A gyerekekét is – megfelelő módon, ha nekik címzett a tartalom –, és a felnőttekét is. A szóban forgó kisfilmek azonban jelentős hiányosságokat mutatnak, ezáltal torzítanak e tekintetben. Ezért kifejezetten károsnak tartom ezeket a kisfilmeket mozikban gyerekfilmek, mesék előtt levetíteni, vagy egyáltalán bármilyen módon gyerekek számára elérhetővé tenni.
Ha egy nem bántalmazott gyerek ilyen tartalmat lát, amelyben megszólítják, hogy ezt vagy azt tedd, ha apukád ezt vagy azt csinálja (bántalmaz), megijedhet. Őt tulajdonképpen bántja az apukája? Mi is ez? Létezik ilyen? A gyerekek egy bizonyos kor alatt nem értik a finom utalásokat (amikor apukád keres az ágyadban…), illetve a nekik címzett megszólításokat szó szerint magukra veszik. Emiatt ezek a kisfilmek gyerekek számára érthetetlenek, valamint megrázóak lehetnek, károsan befolyásolva ezzel lelki életüket, fejlődésüket. Ezért kifejezetten károsnak tartom ezeket a kisfilmeket mozikban gyerekfilmek, mesék előtt levetíteni, vagy egyáltalán bármilyen módon gyerekek számára elérhetővé tenni.
A világért sem szeretném elkenni vagy elbagatellizálni a gyerekbántalmazás problémáját. Az UNICEF-nek is számos jó kezdeményezése van ezzel kapcsolatban – például az ébresztőóra-program, gyerekbántalmazást magyarázó letölthető plakátok a honlapon –, de ezek a kampányfilmek most nem sikerültek.
