Humanoid Barbie - plasztik az élő szöveten

aug. 12., 2015

Humanoid Barbie - plasztik az élő szöveten

Minden kislány babázik. Van, aki autózik is, de babázni minden kislány szeret. A lehetőségek tárháza, a kínálat pedig végtelen. A legnépszerűbb játék a baba kategóriában azonban még mindig az 1959-ben „született” Barbie. Hiába tiltakoztak már pszichológusok, gyermekvédő szakemberek a tökéletes – ám valószerűtlen – idomokkal bíró játék ellen, hangsúlyozva, hogy torz önképet alakít ki a hozzá hasonlítani akaró kislányokban, Barbie népszerűsége évtizedek óta töretlen. Dacára annak, hogy még antropológusok is megvizsgálták a Barbie-jelenséget, s arra jutottak, hogy a valóságban egy, a baba méreteivel rendelkező nő nem is lenne életképes (megállapították, hogy Barbie feje arányaiban majdnem 5 centivel nagyobb egy átlagos nő fejméreténél, sőt, a baba saját derékbősége is 15 cm-rel keskenyebb, mint a fejkörfogata!!!). Vannak azonban olyan elvetemült nők a világban – ha a dolog szürrealitását nézzük, azt mondhatjuk, nem is kevesen -, akik arra törekszenek, hogy az amerikai műanyaghalmaz kiköpött másai legyenek. Őket úgy is hívja a közvélemény: humanoid Barbie-k.

                                                                                                                                                                                                                        

Az egyik leghíresebb ilyen humanoid az ukrán Valerija Lukyanova, aki néhány éve már életre kelt Barbieként tengeti meglehetősen katyvaszos hétköznapjait. Neki ugyanis nemcsak a Barbie-ságába vetett - teljesen zsákutcás – hitével kell megküzdenie, hanem konfúz elképzeléseivel is. Saját bevallása szerint nagyon-nagyon bosszantja, ha az emberek azt mondják, hogy ő babaimitátor. Ám nehéz mást gondolni a működéséről, amikor egész életét ennek rendeli alá. Meg még néhány dolognak: Lukyanova azt állítja, képes idegenekkel beszélgetni, tud időutazni, sőt Amateu néven spirituális vezetőként is tevékenykedik, akármit is jelentsen ez a spirituális guruság az ukrán lány értelmezésében. A sok-sok dimenzióközti tevékenység mellett újhullámos operaénekes, író-költő és színésznő is.

Lukyanova kora a homályba vész, de ez nem is számít, elvégre a Barbie baba is 59-ben született, s rajta sem fog az idő. Az ukrán Barbie már évekkel ezelőtt áttette székhelyét Moszkvába, de rengeteg utazik. Amateu-ként a testen kívüli élményekről tart előadásokat az érdeklődőknek, ha épp nem egy chilei klubban énekel. Lukyanova – ahhoz képest, hogy spirituális mester – eléggé földhözragadt szokásokkal bír. Smink nélkül például soha sehol nem mutatkozik. Hogy is viccelődnek a Terminátorral? Élő szövet a fémvázon. Barbie esetében ez pont fordítva igaz: plasztik az élő szöveten. Ám az ukrán hölgy azt állítja, hogy egy mellnagyobbító műtéten kívül semmilyen egyéb beavatkozást nem végeztek a testén. Viszont rengeteget edz – ha van ideje, akár napi 6 órát is. Vegetáriánus, a nyers táplálkozás híve. Napi étrendje brokkoliból, karfiolból, salátából áll. Szereti az olajos magvakat is, de azokból nem eszik sokat, mert hízlalnak.

Mélységesen bosszantja, hogy a rajongók elsősorban a babasága miatt követik, hisz az ő célja az emberek megvilágosítása és tanításának minél szélesebb körben való elterjesztése. Nehéz lesz azonban a lelke mélységeit átadnia, amikor két mondattal később egy interjúban azt ecseteli, hogy nem szereti, ha a rajongók a vele készült szelfiket csak úgy felnyomják a netre, hisz ha rossz szögből fotózkodnak, látszik a széles állkapcsa, s az fel tudja idegesíteni. Noha az Instagramon Barbie #hashtaget is használ, hisz saját állítása szerint ő a legnépszerűbb Barbie-másolat, azért óva int minden kislányt, hogy az ő stílusát másolják. Hisz – ahogy Lukyanova fogalmaz – senkinek sem szabadna semmit és senkit koppintania, mindenkinek önmagát kellene adnia, mert csak úgy lehet boldog. Szerinte az őt kritizálók csak irigyek a szépségére, alakjára.

Az elkövetkező öt évben szeretné lakhelyét Latin-Amerikába áthelyezni, énekelni, s testen kívüli élményeiről előadásokat tartani, valamint az embereket megtanítani a világokon átívelő életek megtapasztalására, illetve arra, hogy szeressék magukat, mert csak úgy lesznek mások által is szeretve.

 

Az első kép alá egy kommentelő ezt írta a Facebookon: Úristen, de csúnya voltál! Szerintetek is?  

Valerija Lukyanova egy teljesen átlagos barna lány volt néhány évvel ezelőtt. Aztán valamiért úgy gondolta, Barbie-vá műtötten indulhat el a spirituális mélység, a magasabb szellem megtapasztalásának és terjesztésének útján. Nem tudjuk, ebben milyen sikerek vannak a háta mögött, s milyen dicsőség vár rá, de a humanoid plasztikság egyelőre biztosan bejött. Az embereknek meg nem is kell több. Kattintanak, követik, irigylik, kinevetik. Egyszóval: játszanak vele. Ahogy a Barbie-val szokás.     

(képek forrása: Facebook)

V. Szabó Kriszta

 

   

 

 

 

 

 

IgenÉlet

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások