Eléggé nehéz időszakon vagyok túl. Az egyetem utolsó évében kaptam egy teljes munkaidős állást. Így heti 5-6 nap munka mellett kellett befejeznem az utolsó félévem, megírnom a szakdolgozatomat és felkészülnöm az államvizsgára.

Az utóbbi időszak végére már azt éreztem, hogy kevés vagyok hozzá, és azt hiszem, nem is ment volna a nappali egyetem, sokszor 3-4 apróbb munkahely mellett, ha nincsen mellettem a világ legjobb pasija.

Ezt a "legjobb pasit" nem külsőleg értem (bár én úgy is a legjobbnak látom), hanem a szeretet, támogatás, bátorítás terén. Minden mélypontomnál ott volt és elmondta, hogy bárhogy sikerül, ő ugyanúgy szeret, bár tudja, olyan okos vagyok, hogy nem bárhogy fog sikerülni, hanem csodásan. Nem sírtam előtte egyszer sem, de ő mégis tudta, mikor kell megfogni a kezemet.

Emellett olyan példát mutatott nekem a megismerkedésünk óta, ami nélkül nem jutottam volna eddig. Ha meginogtam, mindig fel tudtam rá nézni. Határtalan kitartással és szorgalommal rendelkezik ugyanis. Addig megy, amíg el nem éri a kitűzött célt, tűnjön az bármennyire is elérhetetlennek. Így, mióta együtt vagyunk, mindig úgy éreztem, hogy fel kell hozzá nőnöm - remélem, mára sikerült.A barátnőm azt kérdezte a múltkor, nem érzem-e ezt a törekvést tehernek. Egy pillanatig elgondolkodtam, de tudom, hogy számomra ez csak és kizárólag motiváció. Én is a maximumot szeretem kihozni magamból, de ha kiesek az egyensúlyból, akkor minden borul. Ez egy ilyen férfi mellett nem történhet meg.

A világ legszerencsésebb nőjének érzem magam mellette. Ezzel szeretném megköszönni neki, hogy mindig kiállt mellettem, bármi történt is, remélem még sokáig felnézhetek rá.