Ma, amikor ezt a cikket írom - ami majd szombaton lesz olvasható - csütörtök este van. Hazafelé megpillantottam a Holdat, ami egészen különleges képét mutatta ezen az estén. Éppen a növekvő fázisának elején tart, így csak egy nagyon vékony szeletke volt belőle fényes és világos, de közben halványan ott derengett a kerek egész. Tulajdonképpen így látjuk a világot mi, emberek. Egy kis szelete világos csupán, de eközben ott van az egész, amit néha látunk derengeni, de legtöbbször nem látjuk egyáltalán.

A kis keresztfiam 15 hónapos. Kertes házban laknak, aminek az ablakai a zárt, tágas kertre néznek. Már kicsi kora óta nagyon szeret nézelődni az ablakból, de zárt kert lévén, csak a kutyát látja onnan. Ha az ablakhoz visszük, akkor rögtön azt kérdezi: “háááá vava?”, vagyis a kutyát keresi. Nemrég egy olyan helyen voltunk, ahol emeleti ablakból nézhetett ki egy forgalmas útra, életében először. Ilyen perspektívából még nem látta a világot. Jött autó, busz, villamos, de ő csak azt kérdezgette: “háááá vava?”. Mert hiszen addig csak azt ismerte. Hiába volt minden sokkal érdekesebb, mint a megszokott ablakból, de ő, a kis egyéveske, azt kereste, amit bármikor máskor. A kutyabarátját. Talán nem mondok újdonságot, ha elárulom, hogy mi, felnőttek is elég sokszor így működünk. Hiába van előttünk sokkal több minden, mint amit megszoktunk, hiába láthatnánk mindent egészen új perspektívából, de mi mégis ahhoz ragaszkodunk, amit már ismerünk.

Ezért van az, hogy egyes emberek újra és újra ugyanabba a hibába esnek. Újra és újra bántalmazó kapcsolatba mennek bele, vagy alkoholistával élnek együtt, különösen, ha ezeket a szülői mintákat látta. Miért van, hogy újra és újra vacak munkahelyet, nehéz helyzeteket, rossz kapcsolatokat választ valaki? A válasz erre: azért, mert ezt ismeri. Mivel ezt ismeri, ezt látja meg. Hiába van előtte számtalan más lehetőség, a kerek egész, a mindenség - csak azt látja meg, ami világos, amit ismer, amit ezért biztonságosnak érez, még akkor is, ha az számára nem jó.

Legyünk abban nagyon biztosak, hogy egy bizonyos problémára, amivel éppen küzdünk, mi csak a megoldásoknak nagyon kis szeletét ismerjük, az Univerzum vagy Isten (kinek-kinek hite szerint) azonban megszámlálhatatlan féle megoldást ismer. És ha nyitottak vagyunk a magasabb perspektívát, a kerek egészet elfogadni, akkor nagyobb eséllyel lesz rá megfelelő megoldás. Csak annyit kell elfogadni és megérteni, hogy “a hogyan, az nem az én dolgom”. Egy ima, meditáció vagy gyertyagyújtás során adjuk át a felsőbb hatalmaknak, engedjük el, ne agyaljunk rajta tovább és bízzunk abban, hogy meglesz a jó megoldás. A legjobb úton és módon, a legmagasabb nézőpontból, sokkal szélesebb repertoárból, mint amit ismerünk!

(Az írás 2017. április 1-jén jelent meg.)