Szokták mondani, hogy a magyarokra jellemző az állandó elégedetlenség, a pesszimizmus. Nem tudom, így van-e, lehet, hogy ez általános emberi tulajdonság. Mindenesetre a szűkebb és a tágabb környezetemben is azt látom, hogy soha semmi nem elég, soha semmi nem jó. Mindenki hajszolja a nagy semmit.

Nyilván nem mélyszegénységben élő, a napi betevőért küzdő emberekről beszélek, hanem azokról, akiknek szinte mindenük megvan. Nem veszélyezteti semmi a lakhatásukat, van mit enniük minden nap, van biztos munkahelyük, és még a kikapcsolódásra is jut pénzük.

Mégis minden rossz, mindig több kell. Nagyobb fizetés, újabb autó, menőbb mobil, és úgy általában mindenből több, jobb, szebb. A nagy hajszolásban pedig nincs idő megállni és átgondolni, hogy az, ami most van, egy-két éve pont az volt, amit el akart érni, így arra sem jut idő, hogy ennek örüljön.

Természetesen jó dolog, ha valaki nem kényelmesedik bele az életébe, fontos, hogy legyenek céljaink. Csak tanuljunk meg örülni. Én is beleestem már ebbe a hibába, így időről időre emlékeztetem magam, hogy mennyi mindent elértem akár az egy évvel ezelőtti önmagamhoz képest is. De ne hagyjuk magunkat eltántorítani az elégedettségtől, mások által sem. Mindig könnyebb azt mondani, hogy én csak ennyit értem el, bezzeg a másik. És akkor jön az irigység, hogy neki mindene megvan.

Senkinek sincs meg mindene. Én biztos nem akarnék senki helyében lenni, akinek az anyagi javak az ölébe potyogtak. Barátságokat és szerelmeket úgy sem könnyebb kialakítani, anélkül pedig valami nagyon fontos dolog fog hiányozni az életünkből, olyasmi, amit nem lehet pénzzel pótolni. Ezért koncentráljunk a saját, elért eredményeinkre, arra, hogy mennyi csodás dolog van az életünkben, és így menjünk a céljaink után. Tapasztalatból mondom, hogy elérni is könnyebb lesz, ha kiegyensúlyozottak vagyunk.

(Fotó: iStock)