Ma van Rudyard Kipling Nobel-díjas angol író, költő halálának 80. évfordulója. De nem csak az évforduló miatt választottuk tőle mai mottónkat, hanem azért is, mert a szerzőnek igazán kalandos, fordulatos, örömökben gazdag, ám számos tragédia által is sújtott élete volt. Tragédiák előzték meg életének legboldogabb időszakait. Idegösszeomlásából lábadozva ismert meg egy amerikai írót és könyvkiadót, Wolcott Balestiert, akivel együtt dolgoztak egy regényen. Beleszeretett Balestier nővérébe, akivel 1892. január 28-án házasodtak össze, ám egybekelésük előtt a sógora meghalt.

Az esküvő után Kiplingék az Egyesült Államokba utaztak, de időközben értesültek arról, hogy a bankjuk csődbe ment Angliában, így igen nehéz anyagi helyzetbe kerültek. Egy kicsi házat béreltek, melyet Örömkunyhónak neveztek el. Ide született első gyermekük, Josephine. Az Örömkunyhóban, melyet 1892 decemberétől a következő év áprilisáig a hó elzárt a külvilágtól, kapott ihletet Kipling A dzsungel könyvéhez.

Örömkunyhó. Milyen jó is lenne mindannyiunknak egy örömkunyhó a szerelmünkkel, gyermekeinkkel, mely néha el lenne zárva a külvilágtól, hogy semmi rossz ne férkőzhessen közénk. Még Nobel-díj sem kellene a boldogsághoz, amit Kipling kapott!

Napi gondolatfalatként pedig álljon itt Rudyard Kipling Ha… című verse, Kosztolányi Dezső fordításában. Hagyjuk, hogy áramoljon bennünk a vers okozta érzésfolyam!

Ha nem veszted fejed, mikor zavar van,
s fejvesztve téged gáncsol vak, süket,
ha kétkednek benned, s bízol magadban,
de érted az ő kétkedésüket,
ha várni tudsz és várni sose fáradsz,
és hazugok közt se hazug a szád,
ha gyűlölnek, s gyűlöltségtől nem áradsz,
s mégsem papolsz, mint bölcs-kegyes galád,

ha álmodol – s nem zsarnokod az álmod,
gondolkodol – s becsülöd a valót,
ha a Sikert, Kudarcot bátran állod,
s úgy nézed őket, mint két rongy csalót
ha elbírod, hogy igazad örökre
maszlag gyanánt használják a gazok,
s életműved, mi ott van, összetörve,
silány anyagból építsék azok,

ha mind amit csak nyertél, egy halomban,
van merszed egy kártyára tenni föl,
s ha vesztesz és elkezded újra, nyomban,
nem is beszélsz a veszteség felől,
ha paskolod izmod, inad a célhoz,
és szíved is, mely nem hajdani,
mégis kitartasz, bár mi sem acéloz,
csak Akaratod int: „Kitartani”,

ha szólsz a néphez s tisztesség a vérted,
királyokkal jársz, s józan az eszed,
ha ellenség, de jóbarát se sérthet,
s mindenki számol egy kicsit veled,
ha a komor perc hatvan pillanatja
egy távfutás neked, s te futsz vígan,
tiéd a Föld és minden, ami rajta,
és – ami több – ember leszel, fiam.